Válogatott: afrikai csapattal játszhatunk május 20-án, itthon

Vágólapra másolva!
2016.03.27. 17:46
null
Március 25-én ezzel a csapattal állt fel Elefántcsontpart a Szudán elleni Afrika-kupa-selejtezőjén (Fotó: Reuters)
A Nemzeti Sport információja szerint Elefántcsontparttal játszhatja a május 20-i felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott.

Azt már az év elején tudni lehetett, hogy a nyári, franciaországi Európa-bajnokság előtt három felkészülési mérkőzést játszik a magyar labdarúgó-válogatott. Ezek közül egy meccsen már túl vagyunk, a mieink 1–1-es döntetlent játszottak Horvátországgal. Az MLSZ korábban azt is bejelentette, hogy június 4-én Németországgal mérkőzünk meg.

A Nemzeti Sport információi szerint a május 20-i ellenfél Elefántcsontpart lehet, a magyar szurkolók így az afrikai csapat ellen láthatják pályára lépni Bernd Storck Eb-re készülő együttesét.

Csányi Sándor a hétfői sajtótájékoztatóján már majdnem bejelentette az ellenfelet, ám Vági Márton főtitkár akkor jelezte neki, még nem teheti meg, mert bár a megállapodás megszületett, aláírt szerződés még nincs.

A transfermarkt.de adatai szerint leendő ellenfelünk legutóbbi keretének két legértékesebb játékosa a télen a Romából Kínába igazoló Gervinho, valamint Serge Aurier, a PSG jobbhátvédje, akiknek piaci értéke egyaránt 15 millió euró. Kérdés, újra keretben lesz-e Yaya Touré, aki az előző bő egy évben nem húzott válogatott mezt, csakúgy mint csapattársa, Wilfried Bony.

Rajtuk kívül két Newcastle United-játékos, Cheik Tioté és Seydou Doumbia nevét érdemes megemlíteni, valamint Dárdai Pál csapatának, a Herthának csatárát, Salomon Kalout – velük csapnak össze Dzsudzsák Balázsék május 20-án.

Fekete-afrikai válogatottal még sohasem játszott A-válogatottunk, olimpián viszont 1996-ban összecsaptunk Nigériával, míg 1968-ban Ghánával. Afrikai csapattal (Algériával) legutóbb 1985-ben játszott a nemzeti tizenegy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik