UEFA: felháborodottan reagált az albán elnök az ítéletre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.24. 19:02
Ahogyan arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 3–0-s gólkülönbséggel a szerbek javára írta jóvá az Albánia elleni Eb-selejtezőt, továbbá a vendégeket (is) 100 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtotta. Az albán szövetség elnöke, Armand Duka felháborodottan vette tudomásul a döntést.

Az elöljáró már az ítélethozatal előtt jelezte, ha számukra kedvezőtlen eredmény születik, fellebbeznek. Nos, Duka nyilatkozata alapján aligha állnak el ettől a szándékuktól.

„Sportszakmai szempontból és jogilag sem igazságos a döntés, melynek hátterében politikai okok állnak. A közismert tények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy az UEFA-nak nem volt oka megfosztani a pontoktól az albán csapatot. Mi voltunk a szenvedő fél, a játékosaink ezért hagyták el a játékteret. Nem tagadtuk meg a mérkőzés folytatását, mert nem volt rá lehetőségünk. A futballpálya csatatérre emlékeztetett" – dühöngött Duka.

Az albán szövetség első embere hozzátette, nem igazak azok a hírek, melyek szerint a szurkolók kirekesztése után sem akarták folytatni a meccset, ugyanis fel sem ajánlották nekik ezt a forgatókönyvet.

„Öt játékosunk szenvedett testi és lelki sérüléseket. A játékoskijáróban a biztonsági személyzet, valamint a rendőrök is ütlegelték őket. Ebben a helyzetben senki nem állt volna készen a további játékra. Még az UEFA képviselője is leírta a jelentésében, hogy nem biztonságos a mérkőzés folytatása" – utalt rá Duka, hogy az albán futballisták akkor sem szívesen tértek volna vissza a pályára, ha erre felkérik őket.

A két szövetség írásos formában öt napon belül kapja meg a teljes anyagot, amelyekből kiderül, hogy mely tények miatt születtek meg a fent leírt döntések. Az anyag átvétele után a két szövetségnek három nap áll a rendelkezésére, hogy jelezzék fellebbezési szándékukat, ami után öt napon belül el kell juttatniuk annak szövegét az UEFA-hoz.

Mint ismert, a Szerbia–Albánia Eb-selejtező a 41. percben 0–0-s állásnál félbeszakadt, mert a légtérben megjelent egy drón, amelyre Nagy-Albánia zászlót akasztottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik