UEFA: az Eb-n már alkalmazzák a gólvonal-technológiát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.22. 18:15
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a gólvonal-technológia alkalmazását a nyári Európa-bajnokságon, illetve a Bajnokok Ligája következő idényének egyenes kieséses szakaszában.

Azt a testület pénteki ülésén még nem döntötték el, pontosan melyik cég eszközeit veszik igénybe a franciaországi Eb-n, amelyen a magyar válogatott is szerepel. A nemzetközi szövetség (FIFA) a GoalControl rendszert használta a 2014-es világbajnokságon, a brit Hawk-Eye elnevezésű eszközt pedig számos európai ligában alkalmazzák.

A játékvezető-asszisztensek szerepe nem változik, továbbra is figyelemmel kell kísérniük a tizenhatoson belül és annak környékén történő eseményeket. Bár az UEFA elnöke, Michel Platini régóta ellenzi a gólvonal-technológiát, a mostani döntés előtt nem nyilváníthatott véleményt, mert a FIFA független etikai bizottsága – Joseph Blatter FIFA-elnökhöz hasonlóan – nyolc évre eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

Az UEFA a pénteki, svájci sajtótájékoztatóján beszámoltak arról is, hogy addig biztosan nem fognak új elnököt választani, amíg Platini eltiltását – a fellebbezéseket követően – az illetékesek végleg el nem bírálják. A tisztújításra a tervek szerint május 3-án, a budapesti kongresszuson kerülne sor, de bizonytalan, hogy a francia sportvezető ügye addigra lezárul-e. Felfüggesztése miatt Platini nem indul a FIFA február 26-i elnökválasztásán, amelyen az UEFA főtitkára, Gianni Infantino lesz az egyik európai jelölt. A svájci sportvezetőt az UEFA tagszervezetei nagy többséggel támogatásukról biztosították pénteken. Infantino csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy egy októberi döntés értelmében az UEFA 500 ezer euróval (156,4 millió forint) támogatja elnökjelölti kampányát.

A FIFA elnöki posztjára Infantino mellett négyen pályáznak: Ali bin al-Husszein jordán herceg, a FIFA végrehajtó bizottságának korábbi tagja; Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese; a bahreini Salman Bin Ibrahim al-Kalifa sejk, az Ázsiai Labdarúgó-szövetség (AFC) elnöke; valamint Tokyo Sexwale dél-afrikai üzletember.

Blattert és Platinit decemberben azért tiltották el, mert utóbbi kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet elmondása szerint tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál.

Az etikai bizottság a büntetés indoklásában "összeférhetetlenséget" és „hűtlen kezelést" említett, és jelezte: a 2011-es kifizetésnek "semmilyen jogalapja nem volt". Az ügyben a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattert, de a játékosként háromszoros aranylabdás Platinival szemben is nyomoz a svájci államügyészség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik