Magyar–román: 500 jegyet biztosít az MLSZ a kártya nélküli szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2015.07.31. 10:06
A Magyar Labdarúgó-szövetség a hivatalos oldalán tette közzé a Magyarország–Románia Európa-bajnoki selejtezővel kapcsolatos jegyértékesítési menetrendet.

Számos szurkolói csoport, közösség, önkormányzat, iskola kérvényezett jegyeket a mérkőzésre, megszámlálhatatlan kérés, foglalási igény érkezett a szövetséghez az elmúlt napokban. Ez önmagában jó hír, hiszen azt mutatja, hogy a szurkolók bíznak a magyar válogatottban – írja az mlsz.hu. a szurkolók bíznak a magyar válogatottban – írja az mlsz.hu.

Ugyanakkor már most biztosan látszik, hogy minden jó szándék és tervezés ellenére sokan maradnak belépő nélkül. A szurkolói kártyát kiváltó 202 ezer ember közül is csak minden tizedik juthat jegyhez, hiszen az Üllői úti aréna befogadóképessége 20 ezer néző. A 2020-as Európa-bajnokságra teljesen megújuló, 65 ezres Puskás Ferenc Stadion átadásáig a szövetség nem tudja kielégíteni a most tapasztalható hatalmas szurkolói igényeket.

Azok, akiknek van szurkolói kártyájuk, az elektronikus rendszeren keresztül gyorsabban, könnyebben és komfortosabban válthatnak jegyet a mérkőzésre. Az MLSZ elnöksége ugyanakkor a bizalom jeleként és az együttműködés reményében a kártya nélküli, korábban távol maradó drukkerek számára is megnyitotta a jegyvásárlás lehetőségét. Annak érdekében, hogy a kártya nélküli szurkolók is ott lehessenek a mérkőzésen és a helyszínen buzdíthassák a csapatot, a szervezők 500 jegyet biztosítanak számukra.

A Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) és a Syma-csarnokban (Budapest, 1146, Dózsa György út 1.) működő Ticket Express jegyirodákban személyesen vásárolhatnak jegyet, ha bemutatják személyi azonosításra alkalmas igazolványukat (például jogosítvány, útlevél, személyi igazolvány, diákigazolvány, stb.).

Az MLSZ a jegyértékesítési koncepciójának kidolgozásakor rögzítette, hogy mindent megtesz a szurkolók igazságos és színvonalas kiszolgálásáért. Úgy határozta meg és hozta nyilvánosságra – jó idővel az értékesítés kezdete előtt – a jegyeladás feltételeit, hogy mindenki egyenlő eséllyel juthasson belépőhöz – fogalmaz az MLSZ honlapja.

Olyan jegyértékesítési rendet dolgozott ki, amely egyaránt figyelembe veszi a mérkőzésre látogató szurkolói csoportok, az ultrák, a határon túli magyarok, a vidéken élők érdekeit és lehetőségeit. Ezzel együtt a szövetség minden magyar szurkoló figyelmét időben fel kívánja hívni arra, hogy ezúttal nem lesz mindenkinek lehetősége a stadionban megtekinteni a várva várt összecsapást.

A jegyértékesítési koncepció háttere és részletei

A hatalmas érdeklődés ellenére az MLSZ

• nem emelt árat
• ugyanannyi a jegyek ára, mint a korábbi mérkőzéseken, azaz egy koncertjegy árának feléért megtekinthető a magyar válogatott legjobban várt mérkőzése is
• megteremtette a kártya nélküli jegyvásárlás lehetőségét, ezzel célzottan nyitva azon csoportok felé, amelyek valamilyen okból ellenzik annak intézményét
• figyelembe vette a határon túli magyarok érdekeit is, gondolva itt főleg a Romániában élő népes magyar kisebbségre • kizárta/zárja az előfoglalásokat, a jegyek félretételének lehetőségét
• 10 nappal az indulás előtt közzétette a jegyvásárlási feltételeket – lehetőséget biztosítva mindenkinek a felkészülésre
• biztosított lehetőséget arra, hogy a jegyértékesítés kezdete előtt kártyához jussanak azok, akik eddig nem váltották ki – írja az mlsz.hu.

A jegyértékesítés részleteiről minden információ ide kattintva érhető el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik