Győzelem nélkül 90 perc után: jutott-e már így csapat elődöntőig?

Vágólapra másolva!
2016.07.01. 18:58
null
A portugálok rendes játékidőben még egyszer sem nyertek, de elődöntősök (Fotó: Action Images)
A portugál labdarúgó-válogatott a Lengyelország elleni sikernek köszönhetően bejutott a franciaországi Európa-bajnokság elődöntőjébe, és ellenfelét (Belgium vagy Wales) várja. A portugálok rendes játékidőben aratott győzelem nélkül vannak a négy között. Volt-e már ilyen nagy tornán? A válasz: igen, sőt! Még döntős is volt!

A portugálok eddig végigikszelték az Európa-bajnokságot: Izland ellen egy 1–1-gyel kezdtek, az osztrákok elleni 0–0-val folytatták, majd a torna egyik legjobb mérkőzését játszották a magyar válogatottal (3–3). A horvátok ellen nézőriogató 0–0-t hozott az első 90 perc, de a hosszabbítás után 1–0-s portugál győzelmet mutatott az eredményjelző, a lengyeleket pedig 1–1 és tizenegyesek után ejtették ki. Adódik a kérdés: volt-e már hasonló a futballtörténelemben?

A válasz: igen, és már a viszonylag nagy létszámú (legalább tizenkettes) tornákon is előfordult ilyen eset. A 2015-ös Arany-kupán (a CONCACAF-zóna, tehát az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi térség kontinensviadalán) Panama három döntetlennel (Haiti ellen 1–1, Honduras ellen 1–1, az Egyesült Államok ellen 1–1) lépett tovább csoportjából, majd a negyeddöntőben a változatosság kedvéért játszott még egy 1–1-et, ezúttal Trinidad és Tobagóval, tizenegyesekkel pedig 6–5-re nyert.

Ki nem találnák, az elődöntő is 1–1 lett (Mexikó a hosszabbítás 10. percében egyenlített!), de a ráadásban már elbukott Panama (a vége 1–2). Ha ez nem lett volna elég, Panama a bronzmeccsen is 1–1-et játszott, majd tizenegyesekkel 3–2-re legyőzte az Egyesült Államokat, így érmes lett – anélkül, hogy egy meccset is megnyert volna!

Lapozzunk vissza 2011-ig, mert egy csapat ekkor nemhogy az elődöntőig, de a döntőig is eljutott győzelem nélkül – sőt, a kieséses szakaszban szerzett gól nélkül küzdötte magát a fináléba! Az elkövető Paraguay, az eredménysor pedig a következő: a csoportban 0–0 Ecuadorral, 2–2 Brazíliával és 3–3 Venezuelával. A gólok ekkor elfogytak: a paraguayiak Brazíliát (tizenegyesekkel 2–0) és Venezuelát (tizenegyesekkel 5–3) is 0–0-t követően búcsúztatták. A gólképtelenségi sorozatuk a fináléban sem szakadt meg, de mivel Uruguay ellen kaptak hármat, maradt számukra az ezüst.

Azért így is közel a maximumot hozták ki ennyi döntetlenből...

Minden idők alighanem legminimalistább döntőbe jutása az orosz Alanyijáé: a vlagyikavkazi csapat az Orosz Kupa 2010–2011-es kiírásában úgy „menetelt” a fináléba, hogy nem szerzett gólt! A 32 között a KAMAZ, a 16 között a Gornyak Ucsali 0–0 után tizenegyesekkel hullott el, a nyolc között erőnyerő volt az Alanyija, mert kisorsolt ellenfele, a Szaturn csődbe ment. Az elődöntőben az FK Rosztov ellen is működött a sikerrecept (0–0, 11-esekkel 6–5), hogy aztán a döntőben már szerezzen gólt az Alanyija, csakhogy a CSZKA Moszkva kettőt is elért ellenében (1–2).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik