Euro 2020: mínusz egy rivális - a csehek nem pályáznak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.04.23. 14:13
A cseh szövetség mégsem pályázik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság egyik helyszínére.

A szervezet szerdán közölte, hogy a jelentkezéshez szükséges, legalább 30 ezer néző befogadására alkalmas stadiont nem tudják biztosítani, mivel nem sikerült megegyezni a prágai városvezetéssel a 21 ezer fős Eden Stadion bővítéséről.

„Ez Prága, Csehország, s mindenekelőtt a világ futballrajongói számára is nagy veszteség” – kommentálta a visszalépést Miroslav Pelta, a cseh szövetség elnöke.

A 2020-as Eb-re 13 ország egy-egy városában kerül sor. Tavaly szeptemberig 32 ország – köztük Magyarország – jelezte pályázati szándékát.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) péntekig várja a végleges pályázatokat. A végrehajtó bizottság jövő szeptemberben dönt a rendezőkről.

Az Eb-t illetően két csomagra lehet pályázni: az egyik az elődöntőket és a finálét foglalja magában, míg a másik három csoportmérkőzést és egy egyenes kieséses – nyolcad- vagy negyeddöntős – összecsapást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik