Eb 2016: Terim bízik a kazahokban, közvetlen kijutást akar

Vágólapra másolva!
2015.10.13. 16:33
Fatih Terim török szövetségi kapitány bízik a kazah válogatottban, amelynek le kell győznie Lettországot idegenben ahhoz, hogy Törökország legjobb csoportharmadikként egyenes ágon kvalifikálja magát a 2016-os Európa-bajnokságra.

„Egyenes ágon ki szeretnénk jutni, de ez nem csak rajtunk múlik. Óriási siker lenne, ajátékosaim megérdemelnék, mert csodálatos munkát végeztek. Nekünk is be kell fejeznünk a munkánkat, nagyon motivált a csapat, hiszen hatalmas a tét, nekem már semmit sem kell mondanom az öltözőben. Ha pótselejtezőt kell játszanunk, hát legyen” – mondta Terim, akinek csapata az Izland elleni pontszerzéssel biztosítaná a csoport harmadik helyét Hollandia előtt, de ahhoz, hogy a legjobb csoportharmadik legyen, Lettországnak kellene a csoport utolsó helyén végeznie, hogy a harmadikak összevetésében a lettek elleni két döntetlen essen ki, ne a Kazahsztán ellen szerzett hat pont.Terim, akinek csapata az Izland elleni pontszerzéssel biztosítaná a csoport harmadik helyét Hollandia előtt, de ahhoz, hogy a legjobb csoportharmadik legyen, Lettországnak kellene a csoport utolsó helyén végeznie, hogy a harmadikak összevetésében a lettek elleni két döntetlen essen ki, ne a Kazahsztán ellen szerzett hat pont.

Terim csapata tavaly szeptemberben Izlandon 3–0-s vereséggel kezdte a selejtezősorozatot, majd a csehektől is vereséget szenvedett. Azóta viszont a hét mérkőzésén veretlen maradt. Izland ellen visszatérhet a csapatba Burak Yilmaz, akinek a játékáról csak egy órával a kezdés előtt döntenek.

Terimnek említették, hogy a korábban Hollandiában légióskodó izlandi Alfred Finnbogasson sorra kapja a hollandoktól az üzeneteket, hogy verjék meg a törököket. Hollandia ugyanis csak török vereség esetén, Csehország legyőzésével jöhet fel a pótselejtezős helyre. A szövetségi kapitány szerint szóba sem kerülhet a vereség, a török népnek ugyanis a nehéz politikai helyzet miatt a labdarúgás jelentheti a vigaszt.

„Szenved az országunk, a fővárosunkat robbantások rázták meg, a gyerekeink kétségbe estek. Nehéz erről beszélni – mondta könnyes szemmel Terim. – Nem akarok ilyet látni a hazámban, ez az ország a miénk. Szeretjük a hazánkat, egész életünkben a hold és a csillag vezérelt minket. Nem adjuk meg magunkat, hiszünk istenben, aki újra erőssé tesz minket.”

Lars Lagerbäck, az izlandiak svéd szövetségi kapitánya nem győzi hangoztatni, annak ellenére fontos számára a konyai pontszerzés, hogy válogatottja már biztosan ott lesz jövő nyáron a franciaországi Európa-bajnokságon.

„Még sohasem kaptam ki a törököktől, s remélem, ez nem változik meg kedden” – mondta Lagerbäck.

A török válogatott 3–0-ra kikapott Izlandon, Lagerbäck előtte négyszer vezette a svéd válogatottat a „félholdasok” ellen, 2000 és 2008 között egy győzelemmel, három döntetlennel és vereség nélkül zárt.

EB 2016
SELEJTEZŐ
CSOPORTKÖR, 10. (UTOLSÓ) FORDULÓ
A-CSOPORT

20.45: Lettország–Kazahsztán (Tv: Sport1)
20.45: Hollandia–Csehország (Tv: Sport2, 22.45 – felvételről)
20.45: Törökország–Izland (Tv: Sport1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Izland 9 6 2 1 17– 5 +12 20
2. Csehország 9 6 1 2 16–12 +4 19
3. Törökország 9 4 3 2 13– 9 +4 15
4. Hollandia 9 4 1 4 15–11 +4 13
5. Lettország 9 5 4 6–18 –12 5
6. Kazahsztán 9 2 7 6–18 –12 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik