Eb 2016: Schweinsteiger 11-est hibázott, német hetes

Vágólapra másolva!
2015.06.13. 22:45
null
Schürrléék hét góllal terhelték meg a gibraltári kaput (Fotó: Reuters)
A világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott 7–0-s győzelmet aratott Gibraltár otthonában az Európa-bajnoki selejtezősorozat D-csoportjának 6. fordulójában. A vendégeknél André Schürrle triplázott, Mesut Özil három gólpasszt adott, míg Bastian Schweinsteiger tizenegyest rontott.

A világbajnoki címvédő németek a 10. percben tizenegyeshez jutottak, ám Bastian Schweinsteiger rém gyenge lövését hárította Jordan Perez, aki több nagy védéssel járult hozzá, hogy a gibraltári válogatott a selejtezősorozat során először ne kapjon gólt az első 19 percben. A Bayern München középpályása egyébként 111. alkalommal öltötte magára a címeres mezt, míg a hazai kezdőjátékosok eddig összesen 103-szor léptek pályára a nemzeti csapatban.

A szimpatikusan küzdő, helyzeteket is kidolgozó gibraltári együttes a 28. percig tudta megőrizni kapuját a góltól, akkor azonban André Schürrle megbüntetett egy védelmi megingást.

LEWANDOWSKI IS TRIPLÁZOTT

Egy órán keresztül nem esett gól a Lengyelország–Grúzia találkozón, majd Arkadiusz Milik a 62. percben megtörte a csendet, de egészen a véghajráig úgy tűnt, a lengyelek minimális sikerével zárul az összecsapás.

Csakhogy ezt máshogy gondolta Robert Lewandowski, és a 89. percben megduplázta csapata előnyét, majd a 92. és a 93. percben is bevette a grúz kaput. A Bayern München támadója ezzel az Eb-selejtezők második leggyorsabb triplázójává vált, csupán a török Erdem előzi meg, akinek három perc is elég volt a mesterhármashoz.

Az Ajaxot erősítő Milik a gólja után még két gólpasszt is kiosztott a hajrában.

A szünet után megmutatkozott a két csapat közti tudásbeli különbség, a németek futószalagon dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket, melyek közül hatot gólra váltottak. A második félidő második percében Mesut Özil előkészítése után Max Kruse passzolt a kapuba, majd négy perccel később Ilkay Gündogan talált be szerencsés – de látványos – labdaátvételt követően.

Az 57. percben az Arsenal középpályása Karim Bellarabival is „rúgatott” egy gólt, aztán Schürrle köszönt be kétszer, ő szerezte a Löw-éra 300. gólját a német válogatottban. Özil a nemzeti csapatban először adott egy meccsen három gólpasszt.

A végeredményt a 81. percben a Mönchengladbachból a Wolfsburgba szerződő Kruse állította be egy szép kapáslövéssel.

A németek tehát – ahogy arra számítani lehetett – gólparádét rendezve nyertek, ám a gibraltáriak is dicséretet érdemelnek, hiszen nem úgy mentek ki a pályára, hogy elkerüljék a nagy zakót, hanem szerették volna bevenni Roman Weidenfeller kapuját. Ezt alátámasztja, hogy a mostani Eb-selejtezősorozatban minden eddiginél többször próbálkoztak kapura lövéssel.

EB 2016, SELEJTEZŐ
6. FORDULÓ
D-CSOPORT

Lengyelország–Grúzia 4–0 (0–0)
Varsó, Narodowy Stadion. Vezette: Kulbakov (fehérorosz)
LENGYELORSZÁG: Fabianski – Piszczek, Szukala, Pazdan (Komorowski, 90.), Rybus – Grosicki (Jodlowiec, 80.), Krychowiak, Maczynski, Peszko (Blaszczykowski, 64.) – Lewandowski, Milik. Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
GRÚZIA: Loria – Lobzsanidze, Kasia, Amisulasvili, Dvali, Navalovszki – Ananidze, Kobahidze (B. Chadadze, 76.) – Okriasvili (Dausvili, a szünetben), Vacadze (Csanturia, 63.), Kazaisvili. Szövetségi kapitány: Kahaber Chadadze
Gólszerző: Milik (62.), Lewandowski (89., 92., 93.)

Írország–Skócia 1–1 (1–0)
Dublin, Aviva Stadion. Vezette: Rizzoli (olasz)
ÍRORSZÁG: Given – Coleman, O'Shea, Wilson, Brady – Whelan (McClean, 68.), McCarthy, Hendrick, Hoolahan (R. Keane, 73.) – Walters – Murphy (Long, 80.). Szövetségi kapitány: Martin O’Neill
SKÓCIA: Marshall – Hutton, R. Martin, Mulgrew, Forsyth – S. Brown (McArthur, 85.), J. Morrison – Ritchie (Anya, a szünetben), Naismith (Berra, 92.), Maloney – S. Fletcher. Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
Gólszerző: Walters (38.), ill. O’Shea (47. – öngól)

Gibraltár–Németország 0–7 (0–1)
Faro-Loule (Portugália), Estádio Algarve. Vezette: Pisani (máltai)
GIBRALTÁR: J. Perez – Garcia, R. Chipolina, R. Casciaro, J. Chipolina – Walker, Payas (Sergeant, 82.) – Gosling, L. Casciaro, K. Casciaro (Bosio, 78.) – Priestley (J. Coombes, 61.). Szövetségi kapitány: Dave Wilson
NÉMETORSZÁG: Weidenfeller – Rudy, J. Boateng, Hector – Schweinsteiger – Herrmann (Podolski, 56.), Özil, Gündogan (Khedira, 67.), Bellarabi – Götze (Kruse, 36.), Schürrle. Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Schürrle (28., 65., 71.), Kruse (47., 81.), Gündogan (51.), Bellarabi (57.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lengyelország 6 4 2 20– 3 +17 14
2. Németország 6 4 1 1 16– 4 +12 13
3. Skócia 6 3 2 1 12– 6 +6 11
4. Írország 6 2 3 1 12– 5 +7 9
5. Grúzia 6 1 5 4–13 –9 3
6. Gibraltár 6 6 1–34 –33 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik