Eb 2016: orbitális, 3 milliárd forintos büntetés a franciának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 11:37
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítélete értelmében Lassana Diarrának, az Olympique Marseille és a francia válogatott játékosának 10 millió eurót kell fizetnie korábbi klubjának, a Lokomotiv Moszkvának, mert megszegte a szerződésében foglaltakat.

Lassana Diarra 2012 szeptemberében hagyta el a Real Madridot, onnan az Anzsi Mahacskalához, majd 2013 augusztusában a Lokomotiv Moszkvához került.Lassana Diarra 2012 szeptemberében hagyta el a Real Madridot, onnan az Anzsi Mahacskalához, majd 2013 augusztusában a Lokomotiv Moszkvához került.

Egy évre rá megromlott a kapcsolata a csapat edzőjével a kevés játéklehetőség miatt, megtagadta az edzést és a pályára lépést is. Egy évig klub nélkül tengődött, végül a Marseille-nél kötött ki, amelyben másodvirágzását éli, a francia Eb-keretbe is meghívót kapott.

A Lokomotiv a Sportdöntőbírósághoz fordult, a CAS pedig a klubnak adott igazat, ennek értelmében Lassana Diarra 10 millió eurót, mintegy 3.1 milliárd forintot köteles fizetni az orosz klubnak, emellett pedig 110 ezer eurót a bíróságnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik