Eb 2016: „Nem fogják elhinni, de gyakoroltuk a 11-eseket”

Vágólapra másolva!
2016.07.03. 19:59
null
Hummels belőtte a maga tizenegyesét – neki bejött a gyakorlás (Fotó: Action Images)
Mats Hummels, a német labdarúgó-válogatott világbajnok középhátvédje a BBC World Service-nek elmondta: gyakorolták a tizenegyeseket az Olaszország elleni negyeddöntős párbaj előtti edzéseken, még ha ez nem is látszott meg a csapaton.

„Valóban nem úgy lőttünk, mint egy német csapat. Láttam, hogy Gary Lineker már írt erről, és igaza is van természetesen. Nem fogják elhinni, de gyakoroltuk a tizenegyeseket többször is edzésen. Én nagyon örültem ennek, mert rájöttem, miként kell lőnöm – és be is jött. De nagyon nehéz modellezni az éles helyzetet” – mondta Hummels.

A párbajt 6–5-re megnyerő németek 1982 óta először hibáztak tizenegyesrúgásoknál nagy tornán (a szombati meccsig 21-ből 21-et lőttek be), de így is folytatták 1976 óta tartó nagy sorozatukat, legutóbb a Csehszlovákia elleni Eb-döntőben maradtak alul tizenegyespárbajban. A nationalelfből Thomas Müller, Mesut Özil és Bastian Schweinsteiger hibázott az olaszok ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik