Eb 2016: négy meccsen egy percet sem játszott a torna nagy kedvence

Vágólapra másolva!
2016.06.26. 13:20
Észak-Írország elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól, miután 1–0-s vereséget szenvedett a Wales elleni nyolcaddöntőben. A mieink selejtezőcsoportjából kvalifikáló északírek a kieséses szakaszba jutással felülmúlták az elvárásokat, emellett nekik köszönhetjük a torna egyik legjobb szurkolói dalát is.

A „Will Grigg's on fire, your defence is terrified” című nótát rengeteget hallhattuk a stadionok környékén és a lelátókon készített szurkolói felvételeken. Ismerős slágerre épül, a szövege egyszerű, könnyen tanulható, szinte második hallásra már dúdolja, aki fogékony rá.„Will Grigg's on fire, your defence is terrified” című nótát rengeteget hallhattuk a stadionok környékén és a lelátókon készített szurkolói felvételeken. Ismerős slágerre épül, a szövege egyszerű, könnyen tanulható, szinte második hallásra már dúdolja, aki fogékony rá.



A főszereplője Will Grigg, az angol harmadosztályból a másodosztályba feljutó Wigan Athletic csatára. A dalt klubjában énekelték neki először (az ötletgazda nem akármilyen jutalomban részesült), de az északír válogatott szurkolói is előszeretettel népszerűsítették a Freed from Desire című, kilencvenes években népszerű sláger dallamára költött hőseposzt.

Will Grigg középen, Washington (11) és Lafferty (10) között (Fotó: Action Images)
Will Grigg középen, Washington (11) és Lafferty (10) között (Fotó: Action Images)

A szöveg lényege röviden: Will Grigg iszonyú jó és minden szembejövő védelem retteg tőle.

A dal olyan karriert futott be az Eb-n, hogy a Németország–Észak-Írország mérkőzés előtt a németek hátvédjétől, Mats Hummelstől egy sajtótájékoztatón a dal szövegét pontosan idézve megkérdezték, retteg-e a német védelem a remek formát mutató Will Griggtől. Aki addig egy percet sem játszott.

Sőt, aktuális Eb-összefoglalójában Éric Cantona is elénekelte a nótát.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd
A történet igazi romantikája azonban az, hogy Will Grigg egyetlen percet sem játszott az Európa-bajnokságon, így hiába rettegtek tőle az ellenfelek. Az összes északír mérkőzést a kispadon ülte végig.

Észak-Írország kiesése után természetesen még egyszer és utoljára beindultak a Will Grigg-poénok. Többen feltették a kérdést, hogy egyáltalán létező személy-e a derék Will.



Kialudt a tűz :(




„Amit ez a torna igazából megtanított nekünk, az az, hogy Will Grigg egyáltalán nem olyan jó és az egyetlen, ami retteg tőle, az a nemzetközi karrierje.”







A legjobbat a végére: Will Grigg hőtérképe az Eb-n.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik