Eb 2016: Ne féljetek az álmaitoktól, ne féljetek a kudarctól! – Coleman

Vágólapra másolva!
2016.07.02. 00:11
null
Coleman a csapatkapitány, Williams köszöntésére rohan (Fotó: Action Images)
Chris Coleman, a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hihetetlenül büszke volt csapatára a Belgium elleni szenzációs, 3–1-es győzelem után. A walesi válogatott a negyeddöntő megnyerésével egy meccsre van már csak a finálétól, a négy között a két hosszabbításos meccsen túljutó Portugáliával mérkőzik meg.

„Elképesztő teljesítményt nyújtottunk, teljesen megleptük Belgiumot. Fantasztikus volt! Tudtuk, kemény lesz, de már az elejétől mondtuk, hogy nem csak élvezni jöttünk a tornát. Azért vagyunk itt, hogy versenybe szálljunk a riválisokkal. Versenyképesek voltunk, és ennél többet nem kérhetünk. Olyan játékosaink vannak, mint Joe Allen, Aaron Ramsey és Gareth Bale, nekik kell passzolniuk és futballozniuk, mert ezzel hozzák ki a legtöbbet a csapatból” – kezdte Coleman, majd visszatekintett egy kicsit.

„Megpróbáltunk mindig az erősségeinkre építeni, akkor is, ha esetleg nem lett eredménye. Ne féljetek az álmaitoktól, mert négy éve hihetetlenül, elképzelhetetlenül messze voltam ettől az eredménytől. Ne féljetek a kudarctól! Nekem több kudarcom volt, mint sikerem. Most kiélvezem a sikert. Briliáns gólokat szereztünk. Nagyon örülök, hogy Sam Vokes betalált, mert gyakran kezd, de mindig keményen dolgozik, és az öltözőben is remek figura. Ashley Williams mesterhármast szerezhetett volna – micsoda vezér! És Hal Robson-Kanu: micsoda teljesítmény!”

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NEGYEDDÖNTŐ
WALES–BELGIUM 3–1 (1–1)
Lille,
Stade Pierre-Mauroy, 45 936 néző. Vezette: Skomina (szlovén)
WALES: Hennessey – Chester, A. Williams, Davies – N. Taylor, J. Allen, Ledley (A. King, 78.), Ramsey (Collins, 90.), Gunter – Bale – Robson-Kanu (Vokes, 80.). Szövetségi kapitány: Chris Coleman
BELGIUM: Courtois – Meunier, Alderweireld, Denayer, J. Lukaku (Mertens, 75.) – Nainggolan, Witsel – Carrasco (Fellaini, a szünetben), De Bruyne, E. Hazard – R. Lukaku (Batshuayi, 83.). Szövetségi kapitány: Marc Wilmots
Gólszerző: A. Williams (31.), Robson-Kanu (55.), Vokes (86.), ill. Nainggolan (13.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik