Eb 2016: miért angolok az Eb-n, de britek az olimpián? Itt a válasz!

A Brexit és az Európa-bajnokság miatt az elmúlt napokban kissé összekuszálódtak a fogalmak a Brit-szigeteket érintő földrajzi, nemzetiségi kérdésekben, így nem árt tisztázni, hogy a népszavazással az Egyesült Királyság (egész pontosan Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága) lakói döntöttek úgy, hogy kilépnek az Európai Unióból – még ha országrészei közül Skócia és Észak-Írország szavazóinak többsége is a maradás mellett voksolt (a földrajzi-politikai fogalmak tisztázásában itt olvashat egy remek összefoglalót!).

Eközben a labdarúgó Eb 24 csapatos döntőjében a monarchia három tagországa, Anglia, Észak-Írország és Wales is külön szerepelt (Skócia szokás szerint nem jutott tovább a selejtezőből), pedig az olimpián egy zászló, némiképp megtévesztő elnevezéssel – nem Egyesült Királyság, hanem – Nagy-Britannia lobogója alatt indul (természetesen Észak-Írország is a Brit Olimpiai Bizottsághoz tartozik).

Miért van ez így?

A választ inkább a labdarúgás oldaláról kell megválaszolnunk, mint az olimpiáéról. A sokat emlegetett „az angolok találták fel a futballt” klisé azon alapszik, hogy a Brit-szigeteken tömörültek először a labdarúgók klubokba, illetve ezt követően fogták össze a klubokat a szövetségek. A futballválogatottak közötti első meccset Anglia és Skócia között jóval az első olimpiai játékok (1896) előtt, 1872-ben rendezték Glasgow-ban. 1884-ben pedig már bajnokságot rendeztek a brit-szigeteki válogatottak (Anglia, Skócia, Wales, Írország).

Mire a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) megalakult 1904-ben, fel sem vetődhetett, hogy a négy, egymástól független, önállóan is erős szervezet egységbe tömörüljön – és még hol voltak az első világbajnokságtól! A helyzetet később tovább színesítette, hogy a Szabad Ír Állam kikiáltása után az Ír Labdarúgó-szövetség, az IFA „fennhatósága” Észak-Írország területére korlátozódott, ellenpontként pedig megalakult Írország Labdarúgó-szövetsége, az FAI. Az eredményeket illetően viszont előbbi a jogelőd! Egyébként hasonló volt a helyzet a Magyar és az Osztrák Labdarúgó-szövetség esetében is (előbbi már 1901-ben megalakult, utóbbi csak 1904-ben), így lehetett az, hogy Magyarország és Ausztria az Osztrák-Magyar Monarchia létezéséig is külön válogatottakkal képviselte magát a sportágban.

Eközben az olimpiai mozgalom szintjén soha fel sem vetődött, hogy külön szerepeljenek a britek: a Brit Olimpiai Szövetség, a BOA csak az első olimpiai játékok után, 1905-ben alakult meg (noha a brit olimpiai mozgalom gyökerei természetesen korábban visszavezethetők, és brit versenyzők már ott voltak 1896-ban Athénban is), és sohasem volt igazi függetlenedési törekvés.

Ráadásul a FIFA és az UEFA mindig is tágabban értelmezte az országok fogalmát, mint a többi nagy nemzetközi szervezet, miközben az Olimpiai Chartában úgy szól egy ország megfogalmazása, mint „független állam, amelyet az államok nemzetközi közössége elismer” (IV. 30 § 1.). Hogy számokkal is illusztráljuk: a FIFA-nak 211, a NOB-nak 206, az ENSZ-nek 193 teljes értékű tagországa van jelenleg. Csoda-e, ha Koszovóban diplomáciai áttörésként könyvelték el, hogy a labdarúgó-szövetség felvételt nyert a nemzetközi és az európai ernyőszervezetbe.

Visszatérve a britekre: a 2012-es olimpia nemcsak azért volt különleges számukra, mert ők rendezték, hanem azért is, mert nagy nehézségek árán – az elmúlt évtizedekben egyedülálló módon – sikerült összehozni egy „összbrit” futballcsapatot, így Ryan Giggs személyében egy walesi vezette ki a főként angolokból álló „nemzeti” tizenegyet. Előtte 30 évig nem volt ilyen gondjuk a briteknek, hiszen nem jutott ki csapatuk az olimpiára, és a közeljövőben sem lesz, mert a walesiek és a skótok már a londoni játékok alatt jelezték, hogy nem kérnek a közösködésből. Ez nem véletlen, hiszen nemcsak a tagszövetségek, hanem az átlagemberek számára is az identitás egyik leginkább kifejező eszköze az önálló futballválogatott. S alighanem erre a Brexit majd csak ráerősít.