Eb 2016: Mandzukic sérült, biztosan kihagyja a két meccset

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.08. 13:39
Combsérülés miatt kihagyja a horvát labdarúgó-válogatott Bulgária és Málta elleni Európa-bajnoki selejtezőjét a Juventus csatára, Mario Mandzukic.

A horvát szövetség (HNS) internetes oldalán a válogatott orvosa, Boris Nemec elmondta, hogy a 29 éves játékost combhajlítóizom-sérülés hátráltatja, és a szerdai vizsgálatok alapján biztosan nem játszhat a selejtezősorozat utolsó két fordulójában.

Két hét múlva végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát a rásérülés kockázata nélkül. Természetesen nem örült ennek, de belátta, hogy az egészsége a legfontosabb” – magyarázta a csapatorvos.

A 62 eddigi válogatott mérkőzésén 19 gólos csatár már elhagyta az edzőtábort, és rehabilitációját olasz klubcsapatánál folytatja.

A négy győzelemmel, három döntetlennel és egy vereséggel álló horvátok az Európa-bajnoki selejtezősorozat H-csoportjának harmadik helyét foglalják el, de csak 14 pontjuk van, mert az UEFA egyet levont tőlük, miután valaki horogkereszt-mintázatot nyírt a spliti stadion gyepszőnyegébe a júniusi horvát–olasz selejtező (1–1) előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik