Eb 2016: Így beszél az, aki érti a futballt – Conte

Vágólapra másolva!
2016.06.27. 21:12
null
Így ünnepelt az olasz csapat a spanyolok legyőzése után (Fotó: Action Images)
Antonio Conte olasz szövetségi kapitány a spanyol válogatott felett aratott 2–0-s győzelem után nem is elsősorban a nyolcaddöntő eredményére volt büszke, hanem arra, ahogy a csapata játszott Saint-Denis-ben. Vicente del Bosque még nem tudja, hogy folytatja-e spanyol kapitányként.

„Tudtam, hogy a csapatomban van valami nem hétköznapi. Ezt a meccs előtt is mondtam, mert ha csak most mondanám, túl könnyű lenne – mondta Conte, majd azt is kiemelte, hogy csapata nem végig védekezett, hanem támadni is mert. – Csodásak voltak a srácok, de most pihennünk kell, mert szombaton újabb kőkemény meccs vár ránk a németek ellen. Talán még nehezebb is, mint a mostani. Bebizonyítottuk, hogy az olasz válogatott nem csak a catenaccióra képes. Xavi jellemezte legjobban a csapatunkat, amikor azt mondta, szerinte a Barcelona és az Atlético Madrid stílusát ötvözzük. Így beszél az, aki érti a futballt."

Conte elmondta, kár Thiago Motta sárga lapjáért, ami miatt nem játszhat a németek ellen, mert a PSG légiósa a 12. ember az olasz válogatottban.

A második gólt szerző Graziano Pelle David de Gea spanyol kapust méltatta.

„Megint megmutattuk, mekkora szívünk és elszántságunk van. Nincs külön védelem, középpálya és csatársor, itt csapat van. Rengeteg áldozatot hoztunk ehhez a sikerhez – mondta a Southampton csatára. – Nagyon örülök a gólomnak, de nagyon későn jött. De Gea az első félidőben csodát tett a helyzetemnél, de már megszoktam ezt tőle a Premier League-ben is. Rá is szóltam, jót nevettünk."

„Volt mit bizonyítanunk és miért visszavágnunk. Korábban le kellett volna zárni a meccset, elkerülhettük volna az utolsó negyedóra izgalmait. Még csak most kezdődik a móka. A németek márciusban négy egyre elpáholtak minket, ezért Bordeaux-ban még a mostaninál is jobb teljesítményre lesz szükségünk" – fogalmazott az első gólt szerző Giorgio Chiellini.

Éder és Emanuele Giaccherini Contét méltatta.

„A legapróbb részletekig kidolgozott tervünk volt erre a meccsre, a mester mindenre felhívta a figyelmünket. Nagyon jól játszottunk, a végeredmény még a spanyolok számára hízelgő" – szólt Giaccherini, aki a meccs előtt az öltözőben harcra buzdító beszédet mondott – Conte minden meccsen mást jelöl ki erre.

„Amikor májusban összeállt a keret, és elkezdtünk készülni az Eb-re, elkezdtünk hinni magunkban. A mester azt mondta, ha keményen dolgozunk, és megtesszük, amit kér, mindenki ellen lesz esélyünk. Támadtunk, előrébb toltuk a vonalainkat, mint ahogy talán várták, és ezzel megleptük őket. Mindent kihoztunk magunkból" – így Éder.

A spanyol csapattal világbajnokságot és Eb-t is nyerő Vicente del Bosque még nem döntötte el, hogy folytatja-e a szövetségi kapitányként.

„A következő napokban beszélek a szövetség vezetőivel, és eldöntöm, hogyan tovább. Még nem tudok mit mondani erről – mondta a 65 éves szakember. – Bele kell törődnünk az eredménybe, és előre kell tekintenünk. Az olasz csapat nagyon erős, pontos terve volt, mindent úgy tett, ahogy az edzője felvázolta. Túl bátortalanok voltunk az első félidőben, de aztán a másodikban már támadtunk, és a végsőkig küzdöttünk. Minden vereség fáj. Az elmúlt nyolc évben általában mi jöttünk ki jól ezekből a meccsekből, de most hiába próbálkoztunk, ez az olaszok napja volt."

Andrés Iniesta is elismerte, hogy jobb volt az ellenfél:

„A fontos pillanatokban az olaszok játéka volt hatékonyabb. A második félidőben jobbak voltunk, de megfizettük az árát annak, hogy futnunk kellett az eredmény után. El kell fogadnunk, hogy ez történt."

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
OLASZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 2–0 (1–0)
Saint-Denis, Stade de France, 76 165 néző. Vezette: Cakir (török)
OLASZORSZÁG: Buffon – Chiellini, Bonucci, Barzagli – De Sciglio, De Rossi (Motta, 54.), Florenzi (Darmian, 84.), Parolo, Giaccherini – Éder (Insigne, 82.), Pelle. Szövetségi kapitány: Antonio Conte
SPANYOLORSZÁG: De Gea – Juanfran, Sergio Ramos, Piqué, Alba – Iniesta, Busquets – David Silva, Fabregas, Nolito (Aduriz, a szünetben; Pedro, 81.) – Morata (L. Vázquez, 70.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gólszerző: Chiellini (33.), Pelle (91.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik