Eb 2016: Hodgson a legszebb estéjén van túl, mégis aggódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.27. 12:23
null
Roy Hodgson igyekszik két lábbal a földön tartani játékosait (Fotó: Action Images)
A világbajnok német labdarúgó-válogatott Angliát fogadta felkészülési mérkőzésen, és bár már két góllal vezetett, a szigetországiak fordítottak, és 3–2-re nyertek. Roy Hodgson elismerte, az egyik legszebb estéjét élte át az angol válogatott szövetségi kapitányaként, míg a németeket irányító Joachim Löw bosszantó, de nem érdemtelen vereségről beszélt.

„Hogy a mai lett volna a legszebb estém az angol válogatott szövetségi kapitányaként? Igen, miért ne!? De legalábbis az egyik legemlékezetesebb. Edzőként mindig abban bízol, hogy a legszebb pillanat még hátravan, én is így vagyok vele” – kezdte a mérkőzés után sajtótájékoztatóját Roy Hodgson.

LÖW: EZT NAGYON IDEGESÍTŐ ÁTÉLNI

„Mindent egybevetve edzőként nagyon idegesítő átélni, hogy a csapatod elherdálja a kétgólos előnyét. Nem érdemtelenül kaptunk ki. Még kettő-nullás előnyben sem kontrolláltuk úgy a játékot, ahogyan szerettem volna, helyzeteket is alig dolgoztunk ki” – mondta csalódottan a németeket irányító Joachim Löw.

„Tanulságként lesz mit levonni ebből a meccsből. A felkészülési mérkőzések arról szólnak, hogy kiderüljön, mely területeken kell fejlődnünk és javítanunk” – tette hozzá.

„Fontos, hogy szerények és alázatosak maradjunk. Nagyon hosszú út áll még előttünk ahhoz, hogy ki merjük jelenteni, olyanok vagyunk, mint a németek, akik az elmúlt években már bizonyítottak. De tény és való, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk” – folytatta a szakember, aki ugyanakkor óvatosságra int.

„Nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani a mérkőzésnek. Ha a hajrában a németek szereztek volna gólt és kikaptunk volna három-kettőre, akkor sem ülnék itt csalódottan, mert a csapat hozzáállásával és a fiatal játékosok teljesítményével ugyanúgy elégedett lennék. Tartok tőle, hogy a múltban elhangzott kritikákat most elfelejtik, és az egekbe magasztalnak minket. Tartsuk két lábbal a földön a játékosokat. Legyenek sikeréhesek, és tanuljanak a hibáikból” – figyelmeztetett Hodgson.

A szakvezető a németek első góljánál bokasérülést szenvedő Jack Butland kapusról elmondta, vizsgálatok várnak rá, és amíg nem kapják meg az eredményeket, addig fölösleges találgatni, hogy milyen állapotban van. Az angolok szerint a Stoke City négyszeres válogatott játékosa a hollandok elleni keddi felkészülési mérkőzésen aligha léphet pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Németország–Anglia 2–3 (1–0)
Berlin, Olimpiai Stadion, 72 000 néző. Vezette: Rocchi (olasz)
Németország: Neuer – Can, Rüdiger, Hummels (Tah, a szünetben), Hector – Khedira, T. Kroos – Th. Müller (Podolski, 75.), Özil, Reus (Schürrle, 64.) – Gomez (Götze, 79.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Anglia:
Butland (Forster, 45.) – Clyne, Smalling, Cahill, Rose – Henderson, Dier – Alli, Lallana (Barkley, 71.), Welbeck (Vardy, 71.) – H. Kane. Szövetségi kapitány: Roy Hodgson
Gólszerző: Kroos (43.), Gomez (57.), ill. H. Kane (61.), Vardy (74.), Dier (91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik