Eb 2016: feldolgozhatatlan családi traumával küzd a lengyelek legjobbja

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 12:22
null
Blaszczykowski gólöröme elhunyt édesanyjának szól (Fotó: Reuters)
Mindenki Robert Lewandowski és Arkadiusz Milik tündöklésére számított a lengyelek részéről az Európa-bajnokságon, de Jakub Blaszczykowski az, aki beárnyékolja társait a torna eddig lejátszott mérkőzésein.

 

A Dortmund fáradhatatlan középpályása nem zárt fényes 2015–2016-os szezont. Az olasz Fiorentinánál szerepelt kölcsönben, de csak 15 bajnokin lépett pályára. A 2016-os Eb-n eddig pont annyi gólt szerzett, mint a mögötte hagyott teljes idényben. Kettőt.

Blaszczykowski az Ukrajna elleni csoportmérkőzésen győztes gólt jegyzett, valamint ő szerezte meg a vezetést a Svájc elleni nyolcaddöntőben, amelyet tizenegyespárbajban nyert meg Lengyelország – itt is eredményes volt. A lengyel csapat eddigi Eb-góljainak kétharmada az ő nevéhez fűződik.

Azt azonban kevesen tudják a szélsőről, hogy gyermekkorában rettenetes tragédiával kellett megbirkóznia. 11 évesen szemtanúja volt, ahogy édesapja halálra késeli édesanyját. Ezt követően az egyik nagymamája nevelte fel. Fel akart hagyni a futballal, csak nagybátyja, a korábbi lengyel válogatott Jerzy Brzeczek támogatására döntött a folytatás mellett. És milyen jól tette.

„Ez az emlék egész életemben elkísér. Bármit megadnék azért, hogy édesanyám életben legyen” – nyilatkozta egy 2010-es tévéinterjúban Blaszczykowski, aki ha gólt szerez a futballpályán, rendre az ég felé mutat.

„Ami történt, az teljesen felforgatta az életemet. Olyan volt, mintha egy kőszikla fejbe csapna, majd egy héttel később, amikor felébredsz, minden megy tovább. Soha nem fogom megérteni, hogy miért történt, ami történt.”

Blaszczykowski apját 15 év börtönbüntetésre ítélték, 2012-ben, a lengyel társrendezésű Eb kezdete előtt hunyt el. A játékos egy nappal később csatlakozott a társakhoz, mert testvérével együtt részt vett a temetésen. Életében minden kapcsolatot megszakított apjával.

Lengyelország csütörtökön 21 órakor, a Portugália elleni negyeddöntőben folytatja Európa-bajnoki szereplését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik