Eb 2016: Del Bosque nem biztos benne, hogy rosszul jártak

Vágólapra másolva!
2016.06.22. 00:20
A spanyol labdarúgó-válogatott Olaszországgal találkozik az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, miután a horvátok elleni mérkőzését és a csoportelsőséget is elbukta.

Az egy dolog, hogy a spanyolokra az olaszok várnak a legjobb tizenhat között, ám akkor sem lélegezhetnek fel, ha túljutnak rajtuk, hiszen a halálágra kerültek. Vicente del Bosque szerint a papíron könnyűnek ígérkező feladatok a valóságban nem mindig azok.

„Bosszúsak vagyunk, de nem estünk ki. Nem vár ránk könnyű út, ám sokszor nem lehet tudni, hol leselkedik az emberre a veszély – próbálta pozitívan nézni a sorsuk alakulását a spanyolok szövetségi kapitánya. – Meg kell védenem magunkat. Uraltuk a meccset, egy ellentámadásból lőtték a második góljukat. Az első félidőben is az utolsó pillanatokban találtak be. Előre kell tekintenünk, bár nem tűnik ideálisnak az águnk.”

Az 1–1-es állásnál tizenegyest hibázó Sergio Ramos így értékelt:

„Összességében jól játszottunk. A fáradtság nem lehet mentség. Kedvezőbb eredményt is elérhettünk volna, és akkor csoportelsőként jutunk tovább. Lapoznunk kell és tanulnunk az ilyen meccsekből, hogy többet ez ne fordulhasson elő. A legnagyobb esélyesek közé csöppentünk, de ha bajnokok akarunk lenni, akkor a legjobbakat is le kell győznünk.” a halálágra kerültek. Vicente del Bosque szerint a papíron könnyűnek ígérkező feladatok a valóságban nem mindig azok.

„Bosszúsak vagyunk, de nem estünk ki. Nem vár ránk könnyű út, ám sokszor nem lehet tudni, hol leselkedik az emberre a veszély – próbálta pozitívan nézni a sorsuk alakulását a spanyolok szövetségi kapitánya. – Meg kell védenem magunkat. Uraltuk a meccset, egy ellentámadásból lőtték a második góljukat. Az első félidőben is az utolsó pillanatokban találtak be. Előre kell tekintenünk, bár nem tűnik ideálisnak az águnk.”

Az 1–1-es állásnál tizenegyest hibázó Sergio Ramos így értékelt:

„Összességében jól játszottunk. A fáradtság nem lehet mentség. Kedvezőbb eredményt is elérhettünk volna, és akkor csoportelsőként jutunk tovább. Lapoznunk kell és tanulnunk az ilyen meccsekből, hogy többet ez ne fordulhasson elő. A legnagyobb esélyesek közé csöppentünk, de ha bajnokok akarunk lenni, akkor a legjobbakat is le kell győznünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik