Eb 2016: osztrák csodagól és győzelem; Ibra ficánkolt

Vágólapra másolva!
2015.06.14. 19:54
null
Marko Arnautovicék Oroszországot is térdre kényszerítették, kétszer annyi pontjuk van, mint riválisuknak (Fotó: Reuters)
Az osztrák labdarúgó-válogatott továbbra is tartja remek formáját. Marcel Koller együttese a 2016-os Eb-selejtezősorozat 6. fordulójában 1–0-ra legyőzte idegenben Oroszországot, így továbbra is az első helyen áll a G-csoportban. Liechtenstein 1–1-es döntetlent játszott Moldovával, míg Svédország 3–1-re legyőzte Montenegrót.

Talán az osztrák válogatott szereplése a 2016-os Eb-selejtezők legnagyobb meglepetése. Christian Fuchsék a hatodik fordulóban Oroszországba utaztak, a cél az volt, hogy megtartsák veretlenségüket a sorozatban.

A találkozó nem is kezdődhetett volna jobban a vendégeknek, a jóval több lehetőséget kialakító osztrákok még az első félidőben magukhoz ragadták a vezetést. A 33. percben az Ausztráliában légióskodó Marc Janko gondolt egy merészet, és a felpattanó labdát hét méterről, ollózva a kapuba bombázta.



A meccset ezt követően is kontrollálta Ausztria, és megszerezte a három pontot.

A 2008-as, Svájccal közösen rendezett Eb-t leszámítva egyetlen kontinenstornán sem szereplő nemzeti együttes így megtartotta előnyét az élen.

Csodás környezet, kevésbé csodás eredmény (Fotó: Twitter)
Csodás környezet, kevésbé csodás eredmény (Fotó: Twitter)

A csoport másik 18 órás találkozója, a festői környezetben rendezett Liechtenstein–Moldova meccs 1–1-re végződött. Ez az eredmény egyik csapatnak sem jó: Moldova így marad az utolsó, Liechtenstein az utolsó előtti pozícióban.

A Montenegrót fogadó svédek nem bíztak semmit a véletlenre, már az első félidőben eldöntötték a találkozót. A 38. percben Ekdal tekerte középre a labdát, bent pedig a váratlanul üresen mozgó Marcus Berg bólintott hét méterről a kapuba.

Sokat a következő találatra sem kellett várni, Zlatan Ibrahimovic tolta a szélről a tizenegyespont felé a labdát, majd lőtt laposan. A Pécsi MFC-ben futballozó Vukasin Polekszics leért a labdára, de már csak belekapni tudott a lövésbe.

És ha Ibra egyszer belelendül…

A Paris Saint-Germain svéd klasszisa egy jobb szélről induló csavarásra csapott le, majd előzött meg mindenkit, és passzolt el a kifutó Polekszics mellett, így az első félidőt már háromgólos előnnyel zárta a svéd együttes.

A fordulás után szépíteni tudtak Dejan Damjanovics révén a montenegróiak, ez azonban a három pont sorsát már nem befolyásolta. Magabiztos siker aratott Svédország, így továbbra is maradt esélye a csoportelsőségre.

EB 2016, SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
,6. FORDULÓ
Oroszország–Ausztria 0–1
(0–1)
Moszkva, Otkrityije Arena. Vezette: Milorad Mazsics (szerb)
OROSZORSZÁG: Akinfejev – Szmolnyikov, V. Berezuckij (Csernov, 12.), Novoszelcev, D. Kombarov (Kerzsakov, 71.) – Glusakov – Satov, Sirokov, O. Ivanov (Mirancsuk, a szünetben), Zsirkov – Kokorin. Szövetségi kapitány: Fabio Capello
AUSZTRIA: Almer – Klein, Dragovic, Hinteregger, Fuchs – Ilsanker, Baumgartlinger – Harnik (Sabitzer, 65.), Junuzovic (Prödl, 86.), Arnautovic – Janko (Okotie, 75.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
Gólszerző: Janko (33.)

Liechtenstein–Moldova 1–1 (1–1)
Vaduz, Rheinpark Stadion, 2080 néző. Vezette: Libor Kovarík (cseh)
LIECHTENSTEIN: Jehle – Yildiz, M. Frick, Kaufmann, Oehri (Kühne, 42.) – M. Büchel (Gubser, 69.), Polverino, Wieser – A. Christen, Erne (Brändle, 83.), Burgmeier. Szövetségi kapitány: René Pauritsch
MOLDOVA: Cebanu – Racu, Epureanu (Carp, a szünetben), Armas – Dedov, Cojocari, Erhan – Gatcan, Patras (M. Antoniuc, 89.) – Boghiu, Cheptine (Milinceanu, 37.). Szövetségi kapitány: Alexandru Curtianu
Gólszerző: Wieser (21.), ill. Boghiu (44.)

Svédország–Montenegró 3–1 (3–0)
Solna, Friends Arena. Vezette: Hüseyin Göcek (török)
SVÉDORSZÁG: Isaksson – Bengtsson, E. Johansson, Milosevic, Wendt – Källström (Wernbloom, 72.), Ekdal – S. Larsson, Erkan Zengin (Forsberg, 64.) – Berg, Ibrahimovic (Toivonen, 91.). Szövetségi kapitány: Erik Hamrén
MONTENEGRÓ: Polekszics – Zverotics (Szaveljics, 58.), Szavics, Szimics (Balics, 75.), Tomasevics – N. Vukcsevics, Kascselan (Boljevics, a szünetben) – Marusics, Mugosa, Becsiraj – Damjanovics. Szövetségi kapitány: Branko Brnovics
Gólszerző: Berg (38.), Ibrahimovic (40., 44.), ill. Damjanovics (64. – 11-esből)

A G-csoport állása
1. Ausztria 6 5 1 11–2 +9 16
2. Svédország 6 3 3 10–4 +6 12
3. Oroszország 6 2 2 2 9–4 +5 8
4. Montenegró 6 1 2 3 4–8 –4 5
5. Liechtenstein 6 1 2 3 2–12 –10 5
6. Moldova 6 2 4 3–9 –6 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik