Eb 2016: „A németeket legyőzni? Mint nyári ruhában megmászni a Mount Everestet”

Vágólapra másolva!
2015.10.09. 13:56
A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság csütörtök este rendezett selejtezőinek legnagyobb meglepetését az ír válogatott okozta, amely 1–0-ra legyőzte a világbajnoki címvédő Németországot. A mérkőzést követően a hazaiak örömmámorban úszva, míg Joachim Löw, a német válogatott szövetségi kapitánya kissé feldúltan értékelte a látottakat.

A dublini összecsapást a csereként beszálló Shane Long döntötte el, a mérkőzést szintén a kispadon kezdő kapus, Darren Randolph hosszú labdáját védhetetlenül vágva Manuel Neuer kapujába. A találkozó egyetlen találatát szerző 28 éves csatár nem felejtett el köszönetet mondani a szurkolóik által teremtett remek atmoszféráért, miközben jól láthatóan (és hallhatóan...) ő is nehezen hitte el, hogy sikerült legyőzniük a németeket. Shane Long döntötte el, a mérkőzést szintén a kispadon kezdő kapus, Darren Randolph hosszú labdáját védhetetlenül vágva Manuel Neuer kapujába. A találkozó egyetlen találatát szerző 28 éves csatár nem felejtett el köszönetet mondani a szurkolóik által teremtett remek atmoszféráért, miközben jól láthatóan (és hallhatóan...) ő is nehezen hitte el, hogy sikerült legyőzniük a németeket.

Érthető módon a két szövetségi kapitány is igencsak más hangulatban értékelte a pályán történteket a sajtó képviselőinek.

„Ez az elmúlt évek »legfeleslegesebb« veresége – mondta Joachim Löw a mérkőzést követően. Pontosan ezt vártuk az írektől, hogy kilenc, néha tíz emberrel védekeznek, és ebből kiindulva, hosszú labdákkal próbálnak majd mögénk kerülni. Kilencvenkilenc ilyen hosszú indítást kivédekeztünk, de a századik már nekünk is sok volt. Ők az egyetlen lehetőségüket kihasználták, így megbüntetve minket a sok elherdált helyzetért. A továbbjutás azonban továbbra is a saját kezünkben van."

„El vagyok ragadtatva, hogy megnyertük a mérkőzést – kezdte értékelését Martin az íreket irányító O'Neill. Egyszerűnek tűnt legyőzni a németeket, nemde? Mondjuk, mint nyári ruhában, gond nélkül megmászni a Mount Everestet... Kettőből egyik mérkőzésen sem kaptunk ki az aktuális világbajnoktól, azaz úgy gondolhatják, hogy megérdemeljük legalább az Európa-bajnoki címet is. De nem így van, még nem is kvalifikáltuk magunkat Franciaországba. Az ünneplést követően a lengyelek elleni találkozóra kell koncentrálunk.”

A D-csoport utolsó fordulójában a németek Grúziát fogadják, és már a döntetlen is elég nekik a biztos Eb-részvételhez. A másik automatikus kvalifikációt érő hely az azonos pontszámmal álló lengyel és ír válogatott varsói összecsapásán dől el. A lengyeleknek a győzelem mellett egy 0–0-s vagy egy 1–1 eredmény is továbbjutást ér, ír győzelemnél vagy 2–2-es (és ennél több gólos) döntetlennél azonban már Martin O'neillék készülhetnének Franciaországba.

EB 2016
SELEJTEZŐ, CSOPORTKÖR
9. FORDULÓ

D-CSOPORT
Írország–Németország 1–0 (0–0)
Dublin, Aviva Stadion. V: Carlos Velasco (spanyol)
ÍRORSZÁG:
Given (Randolph, 43.) – Christie, Keogh, O'Shea, Ward (Meyler, 69.) – Hendrick, McCarthy, Brady, Hoolahan – Walters, Murphy (Long, 65.). Szövetségi kapitány: Martin O'Neill
NÉMETORSZÁG:
Neuer – Ginter (Bellarabi, 77.), J. Boateng, Hummels, Hector – Reus, Gündogan (Volland, 85.), Kroos, Özil – Müller, Götze (Schürrle, 35.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
G:
Long (70.)

SKÓCIA–LENGYELORSZÁG 2–2 (1–1)
Glasgow
, Hampden Park. V: Kassai (magyar)
SKÓCIA: Marshall – Hutton, Whittaker, Martin, Hanley – Forrest (Dorrans, 84.), D. Fletcher (McArthur, 74.) – S. Brown, S. Fletcher, Naismith (S. Maloney, 69.) – Ritchie. Szövetségi kapitány: Gordon Strachan
LENGYELORSZÁG:
Fabianski – Piszczek, Pazdan, Glik, Rybus (Wawrzyniak, 71.) – Krychowiak, Maczynski – Blaszczykowski (Olkowski, 83.), Grosicki – Lewandowski, Milik (Jodlowiec, 63.). Szövetségi kapitány: Adam Nawalka
G: Ritchie (45.), S. Fletcher (62.), ill. Lewandowski (3., 94.)

GRÚZIA–GIBRALTÁR 4–0 (3–0)
Tbiliszi, Borisz Paicsadze Stadion. V: Bojko (ukrán)
GRÚZIA: Revisvili – Kakabadze, Kasia, Amiszulasvili, Grigalava – Kankava (Falavandisvili, 57.), Kvekveszkiri – Okriasvili (Dzalamidze, 58.), Kazaisvili, Kobahidze – Vacadze (B. Csadadze, 73.). Szövetségi kapitány: Kahaber Csadadze
GIBRALTÁR: J. Perez – García, R. Casciaro, R. Chipolina, J. Chipolina – L. Casciaro (Duarte 76.), Gosling, K. Casciaro (Yome, 85.) – Walker, Bardon – Cabrera (B. Pérez, a szünetben). Szövetségi kapitány: Jeff Wood
G: Vacadze (30., 45+1.), Okriasvili (35. – 11-esből), Kazaisvili (87.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 9 6 1 2 22–8 +14 19
2. Lengyelország 9 5 3 1 31–9 +22 18
3. Írország 9 5 3 1 18–5 +13 18
4. Skócia 9 3 3 3 16–12 +4 12
5. Grúzia 9 3 6 9–14 –5 9
6. Gibraltár 9 9 2–50 –48 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik