Eb 2016: a belgák már összekaptak, Courtois beleszállt Wilmotsba

Vágólapra másolva!
2016.07.02. 00:11
null
Courtois (jobbra) nem volt elégedett a taktikával (Fotó: AFP)
Finoman fogalmazva sem nyugodt a légkör a belga labdarúgó-válogatottnál a Wales ellen elveszített Eb-negyeddöntőt (1–3) követően. A mérkőzés után Thibaut Courtois, a belgák kapusa alaposan beleszállt a szövetségi kapitány Marc Wilmotsba, akire kritikai össztűz zúdul.

„Ugyanaz volt, mint Olaszország ellen. Ugyanaz a taktika. Ugyanaz a probléma. Kíméletlenül megbüntetett egy gyengébb játékerejű ellenfél” – kezdte Courtois.

„Nagyon csalódott vagyok. Elmondhatatlanul. Veszítettem már Bajnokok Ligája-döntőt, de ez rosszabb. Remek esélyünk volt a döntőre, de Wales kitolt velünk. Ehhez hasonló lehetőségünk soha az életben nem lesz” – folytatta. Courtois-t megkérdezték, vajon véleménye szerint távoznia kell-e Wilmotsnak az Eb-kudarc után.

„Azt neki kell eldöntenie” – idézi a belga hírügynökség a kurta választ.

„Mélységesen csalódott vagyok, ahogy mindenki az öltözőben. Reménykedtünk az elődöntőbe jutásban, és tökéletesen kezdődött a meccs. Aztán Wales megfogott minket, és bajba kerültünk. Túl sok védőnk esett ki, bizonytalan volt a fiatal hátvédsorunk. Marouane Fellainit azért hoztam be, hogy stabilizálódjunk, de erre kiegyensúlyozatlan lett a középpályánk. A második gól halálos csapás volt” – így Wilmots, aki egyelőre nem mond le.

„Nem értek egyet azzal, hogy nem volt jó a taktika. Edző vagyok, nem varázsló. Sajnos le kell vonnunk azt a következtetést, hogy bizonyos játékosokat nem tudunk pótolni. Jól felkészültünk a walesiek 3–5–2-es felállására, de a fiatalokkal a csapatban nehéz dolgunk volt. Wales pedig jól játszott, megmutatta, nem véletlenül jutott el idáig. Nem Thibaut Courtois volt az egyetlen, aki kemény szavakat használt a meccs után. De most nem dobhatunk ki mindent az ablakon.”

„Nem ma este döntök a jövőmről. Az elmúlt négy évben két nagy tornán játszottunk negyeddöntőn. Az eredmények jók. Kivárok. Nézzük meg, miért történtek így a dolgok. Aztán meglátjuk. Nem fogok indulatból döntést hozni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik