„Dzsudzsák? Ő kicsoda? 4–0-ra verjük a magyarokat!"

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2016.03.30. 09:36
null
A török szurkolók fantasztikus hangulatot teremtettek (Fotó: Hegedüs Gábor)
Mint ismeretes, az osztrák labdarúgó-válogatott kedden Bécsben 2–1-es vereséget szenvedett az ugyancsak Eb-résztvevő Törökországtól az Ernst Happel Stadionban, ahol Bernd Storck szövetségi kapitányunkhoz hasonlóan mi is helyet foglaltunk. Szurkolói várakozások, hangulatjelentés, meccselemzés, kapitányi vélemények – ellenfélnézőben jártunk.

A LEGJOBB NYOLCBA VÁRJÁK A CSAPATOT AZ EB-N – A SZURKOLÓK VÁRAKOZÁSAIRÓL

Az Ausztria–Törökország felkészülési mérkőzés előtt az osztrák drukkerek nagyon optimistán beszéltek csapatuk közelgő Eb-szereplése, illetve a Magyarország elleni, június 14-i bordeaux-i csoportmeccs kapcsán.

Hogy mit várok az osztrák válogatottól az Eb-n? A legjobb nyolc közé jutást. Most kiemelkedően jó együttesünk van. Sokkal jobb, mint az 1970-es és 1980-as években. Emlékszem, 1975-ben és 1985-ben is voltam osztrák–magyar meccsen, ennek a párharcnak óriási hagyományai vannak. Főleg az utóbbin játszottak nagyon jól a magyarok, akkor vereséget is szenvedtünk (1975-ben Eb-selejtezőn 0–0-ra végeztünk, 1985-ben, vb-selejtezőn 3–0-ra nyertünk, azzal jutottunk ki a mexikói vb-re – a szerző). A mostani csapatuk azonban messze elmarad attól. Az igazat megvallva, hirtelen nem is tudnék magyar játékost említeni. Dzsudzsák? Hm! Ő kicsoda? Nem ismerem. Csak Nyilasit tudnám mondani a régmúltból, remek játékos volt. Ja, meg a Királyt, azt a mackóalsós kapust. Szerintem sokkal jobbak vagyunk Magyarországnál. 4–0-s győzelmet várok, és nem is érzem túl optimistának magam, mert a legtöbb barátom 5–0-s sikert vár" – fogalmazott az ötvenes éveiben járó Georg, aki mellett tinédzserkorú fia lelkesen bólogatott.

„Az osztrák futballban az elmúlt években hatalmasat léptünk előre az utánpótlás terén. Kimondottan jó például az U19-es válogatottunk is, és folyamatosan egyre több tehetség tud az első csapat közelébe kerülni. Ki kell emelni továbbá Marcel Koller szövetségi kapitányt, aki remekül összerakta ezt a gárdát. Ő olyan típusú edző, aki fejleszteni képes a játékosokat, egyúttal nagy taktikus is. A csoportból való továbbjutás a minimum, amit elvárhatunk az Európa-bajnokságon. A magyaroktól Király Gábort ismerem, ő lehet a legidősebb kapus az Eb-n, de már ő sem olyan, mint fénykorában. 2–0-s győzelmet várok az első meccsünkön" – mondta a hasonló korú Martin.

„Én azt mondom, legyünk mi az Európa-bajnokok, Magyarország pedig a második! A lényeg, hogy robbantásos merényletek ne történjenek" – tette hozzá huszonéves lánya, Celia.

Ez utóbbi, az esélyeket nézve udvariaskodó, semmint realista véleményt leszámítva szinte csak olyan szurkolókkal találkoztunk, akik meglehetősen leírták a magyar válogatottat, holott Királyon kívül (a volt Red Bull-játékos Gulácsi Pétert említette még egy szurkoló) szinte senkit sem ismernek az együttesből. (Tegyük hozzá, a saját csapatukból Garics Györgyöt sem mindenki ismerte, az pedig új információ volt az általunk faggatott drukkerek számára, hogy a törökök ellen amúgy csereként beálló védő Szombathelyen született.) Az osztrák drukkerek biztosak abban, hogy válogatottjuk sikerrel veszi a mieink elleni mérkőzést, Ausztriától pedig legalább nyolcaddöntőt, többen viszont negyeddöntős szereplést remélnek. A csapatból David Alabát emelték ki szinte kivétel nélkül, illetve nagy tiszteletet vívott ki magának a svájci szövetségi kapitány, Marcel Koller is.


Storck kapitány is ott volt (Fotó: Pór Károly)
Storck kapitány is ott volt (Fotó: Pór Károly)

A mi kapitányunk, Bernd Storck szerint jobb is úgy, hogy nem ismernek bennünket.

„Talán nem is baj, hogy nem ismernek minket. Bízzunk benne, hogy a meccsünk után ez majd másképp lesz. Ez az osztrák–török összecsapás fontos tapasztalatszerzési lehetőség számukra, de számunkra is. Kimondottan jó mérkőzésre számítok" – nyilatkozta még a találkozót megelőzően az Ernst Happel Stadion (közismert nevén Práter Stadion) bejáratánál a Nemzeti Sport Online érdeklődésére Bernd Storck.

A szakembert arról is megkérdeztük, számít-e újításra az osztrákok részéről az Eb-selejtezőkhöz képest, mert hallani, hogy Marcel Koller tervei szerint Alaba támadó középpályásként szerepelhet majd ellenünk. Storck szerint azonban a taktikáról még korai beszélni.

A TÖRÖKÖKTŐL ZENGTEK AZ UTCÁK – A HANGULATRÓL

Bécsben 26 700 néző előtt rendezték a keddi mérkőzést, de a kilátogatók közel fele török szurkoló volt, köszönhetően a nagy számban Ausztriában és Németországban élő vendégmunkásoknak. Az egyik kapu mögötti karéjt teljes egészében megtöltötték, viszont a stadion egyéb szektoraiban sok sor üresen maradt.

Az osztrák szimpatizánsok főképp a meccs elején hallatták a hangjukat, akkor is a hangosanbeszélő iránymutatása mellett. Ekkor, körbe az osztrák szektorokban látványos zászlóerdővel is próbálták fokozni a hangulatot.

Összességében azonban nem hozta túlzottan lázba a hazai drukkereket a meccs, nem úgy a törököket, akik már a kezdés előtt is megtöltötték élettel a stadion környékét, az ő dalaiktól, rigmusaiktól voltak hangosak az utcák. Ahogy az a találkozó előtt, a szurkolókkal készített beszélgetésekből is kiderült, az osztrák szurkolók nem annyira megrögzött futballfanatikusok, sokkal inkább a sportág iránt érdeklődő, a családjukkal könnyed kikapcsolódást kereső nézők.

A hazai szurkolók vidáman érkeztek a stadionba (Fotó: Pór Károly)
A hazai szurkolók vidáman érkeztek a stadionba (Fotó: Pór Károly)

Ami a biztonságot illeti: még a sajtóbejáratnál is fémdetektoros ellenőrzés volt, Magyarországon a horvátok elleni meccsen ilyet nem tapasztaltunk. Bécsben viszont az utcákon nem volt akkora készülődés, mint a múlt szombaton Budapesten. Nem láttunk lovas rendőröket, és menetfelszerelésben masírozó rohamrendőrcsapatot sem, pedig ott sokkal több volt a török drukker, mint amennyi horvát nálunk.

ARNAUTOVIC ÉS ALABA, A KÉT KULCSEMBER – A MÉRKŐZÉSRŐL

A találkozón az osztrákok már közel sem volt annyira lehengerlőek, mint amilyen magabiztossággal a drukkerek beszéltek róluk a kezdő sípszó előtt, de a 2–1-es vereségük ellenére azért óriási hiba lenne, ha mi is lebecsülnénk őket.

MÉG MARCEL KOLLER SEM ISMER MINKET ELÉGGÉ

„Ezen a mérkőzésen érződött, hogy több hónap után találkozott újra a csapat. Egyébként pedig ne várjon senki egységes játékot egy olyan meccsen, amelyiken ötöt cserélünk" – összegzett az osztrákok szövetségi kapitánya, Marcel Koller a törökök elleni 2–1-es vereséget követően.

A szakember a Nemzeti Sport Online kérdésére hozzátette, túl nagy következtetéseket a Magyarország elleni mérkőzésre nézve nem érdemes levonni, mert addig lesz még idejük fejlődni.

„A magyar válogatottat még nem ismerem részletekbe menően, így a mostani ellenfeleinkkel sem tudom összehasonlítani. Múlt héten az albánok ellen egy nagyon zárt védekezéssel szemben kellett érvényesülnünk, a török pedig egy még fegyelmezettebb és az egyéni képességeket tekintve is jobb, magasabb szintet képviselő csapat, mint az albán" – nyilatkozta a szakember.

A mérkőzés során többször átadták ugyan a kezdeményezést a törököknek, ám pillanatok alatt képesek voltak ritmust váltani, gyorsítani a játékon, és ennek eredményeként a harmadik támadásukból rögtön gólt is szereztek. A végig nagy kedvvel és a kapura is veszélyesen játszó Marko Arnautovic bal oldali beadásából Kleinheisler László brémai csapattársa, Zlatko Junuzovic lőtt kapásból a török kapuba – mintaszerű, villámgyors támadás volt.

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy nagyon hiányzott osztrák oldalon egy erős center, aki meg tudta volna tartani, illetve tovább tudta volna játszani a labdákat a kapu előterében. Így hiába jutottak el többször is az ellenfél kapujáig a széleken kimondottan veszélyes osztrákok, a támadások befejezésével rendre problémáik akadtak.

Tegyük hozzá azt is, hogy a törökök az első félidőben még kevesebbszer tudták kijátszani az osztrákokat. Ennek egyik oka az volt, hogy a hazaiak agresszívan letámadták őket, olykor három-négy ember is körbevette a labdát vezető törököt. A vendégek két legveszélyesebb helyzete egyaránt szabadrúgásból adódott, a második kísérletből gól is született. A szabadrúgásainkra mi is építhetünk majd...

Három gólt hozott a mérkőzés (Fotó: Hegedüs Gábor)
Három gólt hozott a mérkőzés (Fotó: Hegedüs Gábor)

A második félidő elején Ausztria stílust váltott. A laola1.at már a meccs előtt is jelezte, hogy Alaba lehet a meglepetésember, akár Magyarország ellen is. A Bayern München balhátvédje a válogatottban rendre védekező középpályást játszik, azonban az albánok ellen 2–1-re megnyert múlt heti meccsen és most, a törökök elleni második félidőben is fellépett közvetlenül a támadósorba, támadó középpályást játszott, s rögtön gólhelyzetbe hozta Arnautovicot egy kiugratással (ezen kívül az első félidőben is volt egy helyzetet teremtő labdája, akkor a saját térfeléről indított). A Stoke támadója azonban mellé lőtt.

Az osztrákok kimondottan nagy iramot diktáltak a második játékrész elején, de a helyzeteik kimaradtak, míg a másik oldalon a neve ellenére (papíron) Ausztria kapuját védő Ramazan Özcan kapus gólpasszt adott a törököknek, nevezetesen Arda Turannak.

Ez a találat pedig eldöntötte a meccset. Az osztrák cserék nem tudtak sokat hozzátenni, hiába állt be a nagy közönségkedvencnek számító Marc Janko személyében egy klasszikus center is. A 32 éves csatár már közel sem tűnik annyira gólveszélyesnek, mint fénykorában, igaz, Albánia ellen így is betalált – és persze azért ne felejtsük el azt sem, hogy mostanáig 16 góllal segítette a Baselt ebben a bajnoki szezonban, és vezeti a svájci góllövőlistát.

A laola1.at általunk kérdezett szakírója, Peter Altman is úgy vélte, hogy Özcan buta hibája az egész csapatot visszavetette, de nem győzte hangsúlyozni, hogy nem ő az első számú kapus, hanem az ezúttal cserepadra nevezett Robert Almer. Özcan meg ezek után annak is örülhet, ha egyáltalán bekerül az Eb-keretbe. A keddi hiányzók között meg kell még említeni Julian Baumgartlingert, a középpályás labdaszerzés egyik kulcsfigurája betegség miatt nem szerepelt.

Hogy mindezek fényében mi lehet a magyar–osztrák meccs kulcsa? Alaba és Arnautovic kikapcsolása. Hozzájuk hasonló képességű klasszisaink nekünk nincsenek, utóbbival különösen nehéz dolga lesz a szélen a nála egyértelműen lassabb Fiola Attilának. Ha őket hatástalanítanánk, és mondjuk Dzsudzsáknak megint elsül a lába egy szabadrúgásnál, akkor a derék Georg és barátai – az „álomsorsolásos" norvég „cimborájukhoz" hasonlóan – megtanulhatnának tisztelni minket...

AUSZTRIA–TÖRÖKORSZÁG 1–2 (1–1)
Bécs, 26 700 néző. V: Gil (lengyel)
AUSZTRIA: Özcan – Klein (Garics 78.), Dragovic (Prödl, 59.), Hinteregger, Fuchs – Burgstaller (Jantscher, 66.), Ilsanker, Alaba (Schöpf, 78.), Arnautovic – Junuzovic, Okotie (Janko, 66.). Szövetségi kapitány: Marcel Koller
TÖRÖKORSZÁG: Volkan Babacan – Selcuk Inan, Caner Elkin (Ismail Köybasi, 69.), Ahmet Calik, Gökhan Gönül (Sener Özbayrakli, a szünetben) – Arda Turan, Oguzhan Özyakup (Volkan Sen, a szünetben; Yasin Öztekin, 80.), Mehmet Topal – Hakan Calhanoglu (Yunus Malli, 73.), Ozan Tufan, Cenk Tosun (Nuri Sahin, 86.). Szövetségi kapitány: Fatih Terim
G: Junuzovic (22.), ill. Hakan Calhanoglu (43.), Arda Turan (56.)

AUSZTRIA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Március 26.: Ausztria–Albánia 2–1 (Janko, Harnik)
Március 29.: Ausztria–Törökország 1–2 (Junuzovic)
Május 31., 20.30: Ausztria–Málta
Június 4., 20.30: Ausztria–Hollandia

MAGYARORSZÁG FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA*
Március 26.: Magyarország–Horvátország 1–1 (Dzsudzsák)
Június 4., 18.00: Németország–Magyarország
Május 20.: a helyszínt és az ellenfélt még nem jelentette be a szövetség (Elefántcsontpart érkezhet hozzánk)

A HELYSZÍNRŐL TUDÓSÍTOTTAK: HEGEDÜS GÁBOR (FOTÓ), KIBÉDI PÉTER ÉS KOMJÁTI KATA (VIDEÓ), PÓR KÁROLY (SZÖVEG)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik