Zidane: Benzema egyszerűen tökéletes volt

Vágólapra másolva!
2011.02.10. 13:29
null
Zinedine Zidane-nak Karim Benzema (kékben) összes szerda esti megmozdulása tetszett (fotó: Action Images)
Cesare Prandelloi, az olasz válogatott szövetségi kapitánya úgy véli, a nemzeti csapat szerda este Dortmundban nyújtotta a legjobb teljesítményt azóta, hogy kinevezték szövetségi kapitánynak. Az 1–1-es döntetlent hozó meccsel Joachim Löw német kapitány is elégedett volt. Párizsban Karim Benzema volt a brazilokat 1–0-ra legyőző francia válogatott hőse, Zinedine Zidane-t lenyűgözte a honfitárs teljesítménye.

„Ez volt a legjobb meccse a válogatottnak azóta, hogy szövetségi kapitány lettem – mondta a 2010 augusztusában az olasz válogatott élére kinevezett Cesare Prandelli. – A világ egyik legjobb csapatával játszottunk, méghozzá nagyon jól. A kezdéstől fogva nyomást helyeztünk a németekre, korán gólt akartunk szerezni. Még nem vagyunk olyan jók, mint a német válogatott, de közeledünk.”

Az olaszok 1995-ben Zürichben kaptak ki legutóbb a németektől, azóta négy mérkőzésen – köztük a 2006-os németországi világbajnokság elődöntőjében, amelyet ugyanebben a dortmundi stadionban játszottak, mint a szerdai találkozót – az olaszok örülhettek. Ezúttal a 106. válogatott meccsén szereplő Miroslav Klose góljával a Nationalelf szerzett vezetést (ez volt a müncheni csatár 59. találata a válogatottban), és utána is mezőnyfölényben maradt, de az újabb gólja helyett az olaszok egyenlítettek Giuseppe Rossi révén.

„Izgalmas, élvezetes meccs volt, mindkét csapat jól játszott – mondta Löw. –  Úgy terveztük, hogy 90 percen keresztül hajtunk, de sajnos ez nem ment, nem bírtuk erővel. A második félidőben így is több lehetőségünk volt kétgólosra növelni az előnyünket, de kimaradtak a helyzetek. A gólunk azonban csodaszép volt, pazar akció végén született.”

„Nagy kár, hogy nem tudtunk még egy gólt szerezni – fogalmazott Bastian Schweinsteiger, a németek középpályása, akinek már kezd elege lenni abból, hogy nem tud győzni a Nationalelffel az olasz válogatott ellen. – Nehéz meccs volt, hiába próbáltuk meg uralni a játékot, nem sikerült, de biztos vagyok benne, hogy egyszer még nyerek a válogatottal az olaszok ellen meccset.”

Párizsban a házigazda franciák az 1998-as világbajnokság döntőjében legyőzött brazilok ellen ismét sikert arattak, Karim Benzema góljával 1–0-ra megverték a dél-amerikaiakat. Mano Menezes brazil kapitány az eredmény ellenére elégedett volt a játékkal.

„A meccs elején  jól játszottunk, a játékosok követték a taktikai utasításokat, szorosan odaálltak a franciákra, és sikerült labdát szerezni. Nagyon tetszik a fiúk elszántsága – mondta Menezes, aki a brutális szabálytalansága (vállon talpalta Benzemát) miatt kiállított Hernanesre sem haragudott. – A piros lap után már nem tudtuk ugyanazt a játékot mutatni, mindig le voltunk maradva egy lépéssel. Nem haragszom Hernanesre, ez a fajta megmozdulás nem jellemző rá, szerencsétlen mozdulat volt.”

A franciák hőse Benzema volt, a Real Madrid csatárát a meccset a helyszínen figyelő Zinedine Zidane, az 1998-as mérkőzés hőse is magasztalta. „Mindenki Karim góljáról beszél, de ennél sokkal jobban tetszett a játéka. Végig kivételes teljesítményt nyújtott, a passzai pontosak voltak, remekül helyezkedett, a ritmusváltásaira ritkán reagáltak jól a brazilok. Nem tudok róla rosszat mondani” – vélekedett Zidane.

Tekintse meg a legjobb szerdai jelenetekből készült képgalériánkat! 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik