Pirlót megfogni, mindenáron! - adta ki a jelszót Ramos
Sajtótájékoztatón vett részt Kijevben Sergio Ramos, a spanyol labdarúgó-válogatott védője, akit elsősorban az Eb-döntőbeli ellenfél, Olaszország játékáról kérdeztek.
![]() |
| Sergio Ramos (jobbra) szerint akkor lehet esélyük a döntőben, ha megfelelően kikapcsolják Pirlót (fotó: Action Images) |
„Talán szerencsés a felkészülés szempontjából, hogy már korábban összecsaptunk velük, de változtathatnak a stratégián. Nagyon gyorsak és veszélyesek, remekül kontráznak, Pirlo pedig unikum. Egy passzal szét tudja szedni a védelmet, és egy az egyben kapura küldeni valamelyik társat. Ő az, aki pluszt hoz a játékba. Nagyszerű ellenfél lesz Olaszország” – dicsérte Ramos a squadra azzurrát. A két csapat a C-csoport küzdelmei során összecsapott már, a mérkőzés – a torna egyik legjobb meccse – 1–1-re végződött.
| Így működik a spanyol és az olasz „agy" – Xavi és Pirlo a csoportmérkőzéseken. |
| De Rossi söprögetőként is remek, gyenge spanyol letámadás – a spanyol–olasz 1–1 elemzése és statisztikái |
Ramos nyilatkozatában a spanyol passzmesterhez, Xavi Hernándezhez hasonlította Pirlo befolyását.
„Pirlo a referenciapont, őt meg kell állítani, csakúgy, mint a csatárduójukat. Pirlo képes uralni a játékot, kontrollálni a meccset, ugyanúgy, mint nálunk Xavi. De nagy hibát követnénk el, ha a többiekkel nem számolnánk. Balotelli rettentő erős, Cassano trükkös, Pirlo és Marchisio bármikor villanhat. Úgy gondolom, a döntő győztese teljesen megérdemelt bajnoka lesz a tornának – ez a két csapat nyújtotta a legstabilabb teljesítményt az Európa-bajnokságon.”
Az Európa-bajnokság döntője vasárnap 20.45-kor kezdődik, a játékvezető – mint pénteken kiderült – a BL-döntőt is vezénylő portugál Pedro Proenca lesz.


Facebook automatikus megosztás engedélyezése
Amennyiben szeretnéd, hogy ismerőseid a Facebookon értesüljenek arról, hogy mit olvasol a Nemzeti Sport oldalain, annyit kell tenned, hogy engedélyezed ezt a funkciót!