A 2008-as bécsi finálé hozta el a spanyol második Eb-győzelmét (fotó: Action Images)

NEM A VÖRÖSÖKRE, IGEN A HAZAI GYŐZELEMRE

A spanyol Európa-bajnoki történelem nem a legszerencsésebb módon kezdődött, lévén a legelső kiírásban az ország vezetője, Francisco Franco diktátor politikai okokból nem engedte el a lengyeleket magabiztosan kiütő csapatot a Szovjetunióba a negyeddöntőre. A címvédő ellen pedig jó eséllyel vette volna fel a harcot a zseniális Alfredo Di Stéfano vezette egylet. Az 1964-es, második és egyben spanyol rendezésű Eb hatalmas hispán sikert hozott, minden tekintetben. A sikeredző, José Villalonga vezette együttes magabiztosan kvalifikálta magát a tornára (ekkor még a házigazdának is kellett selejtezőt játszania) Észak-Írország, illetve Írország ellen. A Madridban és Barcelonában rendezett viadalon végül négy válogatott vett részt: a házigazda mellett Magyarország, Dánia és a Szovjetunió.

Az 1964-es Európa-bajnokság jegyzőkönyvei

Videó a spanyol mérkőzésekről!

A La Roja a mieinkkel került szembe az elődöntőben, és hihetetlen izgalmak között jutott tovább. A Baróti Lajos vezette magyar csapat – amelyben olyan futballisták játszottak, mint Mészöly Kálmán, Bene Ferenc, Albert Flórián vagy Fenyvesi Máté – a 35. percben hátrányba került Jesús María Pereda gólja után, aki Luis Suárez nagyszerű passzát követően talált be. A 84. percben azonban Bene kihasználta José Iribar bizonytalankodását, és egyenlített. A spanyol kapus később kijavította hibáját, és nagyot védett, amikor Bene nagy helyzetbe került. A ráadásban aztán Amancio Amarónak sikerült bevennie Szentmihályi Antal kapuját, így a rengeteg ziccert elpuskázó mieink a dánok ellen, a hosszabbításban megnyert bronzmeccsen vigasztalódhattak.

A döntőben aztán már a politika sem állította meg a spanyolokat, hogy összecsapjanak a szovjetekkel. Villalonga együttese hamar meg is örvendeztette a zsúfolásig megtelt Santiago Bernabéu Stadion közönségét, Suárez beadása után a szovjet védőkről lepattanó labdára egyedül Pereda érkezett, és a hálóba lőtt. Ám az eredményjelzőre szinte még ki sem írták a gólt, Galimzjan Huszajnov máris egyenlített. Az egyes források szerint 120 (hivatalosan 80) ezres spanyol szurkolótábor – közte a meccsre „hétköznapokon” nem járó „Generalísimo”, azaz Franco – azonban tizenkettedik emberként segítette kedvenceit. A találkozó a 84. percben dőlt el, amikor Suárez tette ki a labdát a jobb oldalra, majd Pereda középre ívelt, Marcelino Martínez pedig nagyszerű mozdulattal győztes gólt fejelt. A torna gólkirálya Novák Dezsővel és Bene Ferenccel holtversenyben Pereda lett.

 

1964-ES DÖNTŐ

 

MEGLEPETÉSEZÜST FRANCIAORSZÁGBAN

A 2004-es spanyol Eb-csapat

A következő három torna selejtezőin előbb az angolok, majd a szovjetek, később a nyugatnémetek állták útjukat. 1980-ban Kubala László már kivezette legénységét a tornára, azonban a csoportban mindössze egyetlen pontot szereztek annak ellenére is, hogy olyan játékosokat dobtak harcba, mint Luis Arconada, Rafael Gordillo, Juanito, Miguel Tendillo, Santillana, Vicente del Bosque vagy a kor barcelonai szupersztárja, Quini. Négy év múlva, Franciaországban egészen a fináléig meneteltek Miguel Munoz fiai, ott azonban az Arconada – Urquiaga, Salva (Roberto, 85.), Gallego, Camacho – J. Moreno (M. Sarabia, 75.), Senor, V. Munoz, Francisco – Santillana, Carrasco csapat kétgólos vereséget szenvedett. Az 57. percig tartották magukat a házigazda ellen, akkor azonban Michel Platini szabadrúgását Luis Arconada elképesztő módon belepkézte, és innen már nem álltak fel a déliek. Négy év múlva a Real Madrid újdonsült sztárjaival (Manuel Sanchís, Emilio Butragueno, Míchel, Rafael Martín Vázquez) megerősödve, alapos vérfrissítésen átesve csak a harmadik helyen végeztek négyesükben, az 1992-es tornára pedig ki sem értek.

KORSZAKOS KLASSZISOKKAL SEM MENT

Bár Josep Guardioláék 1992-ben megnyerték az ötkarikás játékokat Barcelonában, a többek között Xavival és Carles Puyollal felálló együttes pedig a második lett a sydneyi olimpián, a felnőttek sikerére 2008-ig várhattak. 1996-ban Angliában a negyeddöntőben a házigazda lőtte ügyesebben, szerencsésebben a tizenegyeseket (éppen a két monolitikus középhátvéd, Fernando Hierro és Miguel Nadal lábai remegtek meg, de a spanyol sajtó annyira utálta Javier Clemente védekező taktikáját, hogy egyáltalán nem bánta a kétéves veretlenség végét), majd ismét ezzel a műfajjal gyűlt meg a baja ugyanebben a fázisban a Canizares – Míchel Salgado, Abelardo, Iván Helguera (Gerard, 77.), Aranzábal – Paco, Guardiola, Mendieta (Urzáiz, 57.) , Munitis (Etxeberria, 73.) – Raúl, Alfonso csapatnak, pontosabban a legvégén egygólos francia vezetésnél büntetőt hibázó Raúlnak. A 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon elszenvedett kudarc után (félig hazai pályán kilátástalan játék, a görögök és a portugálok mögött harmadik hely a kvartettben) Luis Aragonés vette át a média-össztűz alá vett Inaki Sáez helyét, és ezzel kezdetét vette a spanyol válogatott igazi aranykorszaka.

VB 2010

A spanyol válogatott adatbankja a 2010-es világbajnokságon

Kis spanyol vb-történelem

Spanyol csapatmustra a dél-afrikai vébé előtt

A spanyol futball legjobb 18 játékosa

MÁR NEM HIÁBA TOMBOL A FÚRIA

A keménykezű szakember, a „hortalezai bölcs” kivezette a 2006-os világbajnokságra a La Roját, amely csoportelsőként jutott be a nyolcaddöntőbe Ukrajna, Tunézia és Szaúd-Arábia előtt. A legjobb tizenhat között azonban a döntőig menetelő Franciaország útjukat állta a spanyoloknak: hiába szerzett vezetést David Villa, Franck Ribéry, Patrick Vieira és Zinedine Zidane találatával a „kékek” győztek. A Spanyol Labdarúgó-szövetség a kiesés ellenére bizalmat szavazott Aragonésnek, aki tovább építette csapatát, és kijutott a 2008-as Európa-bajnokságra. A selección szereplése jól ismert: százszázalékosan nyerte meg a D-csoportot Oroszország, Svédország és a címvédő Görögország előtt. A negyeddöntő hozta a legnehezebb meccset: Aragonés csapata tizenegyesekkel jutott tovább az olaszokkal szemben, majd az oroszok kiütése után legyőzte Németországot, és megszerezte története második Eb-címét.

A fináléban az Iker Casillas – Sergio Ramos, Marchena, Puyol, Capdevila – Iniesta, Xavi, Cesc Fabregas (Xabi Alonso, 63.), Senna, Silva (Cazorla, 66.) – F. Torres (Güiza, 78.) spanyol csapat győzedelmeskedett, amelyből aztán kilencen is ott voltak a két évvel későbbi világbajnoki fináléban, a spanyol aranykor beteljesedésekor.

A 2008 óta felbukkant barcelonai fiatalokkal (Sergio Busquets, Pedro, Gerard Piqué, Thiago Alcántara) megerősödött gárda a 2012-es torna első számú esélyese, és a történelmi címvédés egyáltalán nem tűnik lehetetlennek számukra.

 

 2008-AS FINÁLÉ