Kassai megszólalt: „Hibáztunk, ez kegyetlen hivatás”

mlsz.hu/NSO mlsz.hu/NSOmlsz.hu/NSO mlsz.hu/NSO
Vágólapra másolva!
2012.06.21. 19:03
null
Kassai Viktor nem látta, hogy Devics lövése után a labda áthaladt a gólvonalon (Fotó: Action Images)
Mint ismeretes, a tavaly az év játékvezetőjének megválasztott, Bajnokok Ligája-döntőt is dirigáló Kassai Viktor kedden az Ukrajna–Anglia Eb-csoportmérkőzésen a találkozó második félidejében nem adta meg az ukrán Marko Devics gólját, amikor a csatár megpattanó lövése nyomán a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon. A magyar játékvezető és csapata ezt követően már nem vezet több mérkőzést a 2012-es kontinenstornán. Kassai a hazaérkezését követően az mlsz.hu-nak kommentálta a történteket.

„A mérkőzés után végignéztük, kielemeztük a szituációt, és rögtön láttuk, hogy hibáztunk. Megpróbáltuk megkeresni az okokat, de az UEFA előírása szerint, a játékvezető saját döntéseit a nyilvánosság előtt nem kommentálhatja, nem értékelheti" – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Kassai Viktor.

„Azért is kegyetlen hivatás a miénk, mert teljesen mindegy, hogy százkilencvenkilenc jó döntést hoz a játékvezetői csapat a mérkőzésen, mert akár egyetlen téves ítélet végzetes lehet a teljesítményünk megítélésében. Minden játékvezetőnek a játéktéren kell az élő szituációt megítélnie, másodpercek tört része alatt, ahol centiméterekről kell döntenie, visszajátszás és különböző kameraállások képének ismerete nélkül" – nyilatkozta a játékvezető, aki összegezte eddigi nemzetközi karrierjét, és elmondta, reméli, ebből a hibából erőt tudnak meríteni a jövőt illetően.

„2007 óta minden évben voltak rangos megbízatásaink; ifjúsági U20-as vb, a 2008-as olimpiai döntő Pekingben, U17-es vb elődöntő, a 2010-es dél-afrikai vb elődöntője, a tavalyi BL-döntő, és az idei Eb olasz–spanyol rangadója. Ezen eredményeink alapján sikerült nevet szereznünk a nemzetközi labdarúgásban, de természetesen az elvárás is nagyobb velünk szemben. Csakúgy, mint a labdarúgóknál, a mi szakmánkban is vannak vereségek. Rendkívül csalódottak vagyunk, érzékenyen érintett minket a hiba. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a sikereket is csapatban értük el, és a felelősséget is igazi csapatként kell vállalnunk. Azért is viseljük nehezen a történteket, mert tudjuk, hogy nagyon sokan bíztak bennünk. Ami történt, nem tudjuk megváltoztatni. Téves ítéletünk miatt haza kellett jönnünk, és el kell fogadnunk, hogy számunkra korábban ért véget az Eb, mint terveztük, hiszen nagyot hibáztunk. Abban azonban biztos vagyok, hogy a csapatom minden tagja erőt fog meríteni ebből a kudarcból, és a következő szezonban ismét bizonyítani tudjuk, hogy a világ élvonalában van a helyünk" – fogalmazott Kassai Viktor.

AZ ANGOL GYŐZELEM ÉS A JÁTÉKVEZETŐI HIBA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik