„Hatvanmillió olasz lesz a kijevi pályán!”

MTI MTIMTI MTI
2012.07.01. 10:52
null
A helyi lapok szerint a döntőt játszó csapat egész Itália győzni akarását testesíti meg (Fotó: Action Images)
Címkék
Olaszország az esti Eb-döntőre készül: a sajtó és a szurkolók is azt remélik, hogy a Cesare Prandelli szövetségi kapitány vezette futballválogatott képes lesz a spanyolok elleni csodára a kijevi fináléban.    

„Ugyanolyan előérzetem van, mint 2006-ban volt!” – hangoztatta a sajtónak a lengyel-ukrán rendezésű kontinensviadal vasárnapi döntőjével kapcsolatos érzéseit Gigi Buffon, a hat évvel ezelőtt világbajnok olasz csapat kapusa.

A babonás Olaszországban pozitívan fogadták Cesare Prandelli kijelentését is, amely szerint „kedvezőnek” érzi az olasz válogatott csillagainak állását. Itáliát ez megnyugtatta, mivel Prandelli ugyanezt mondta az angolokkal vívott sikeres negyeddöntő előtt is.

Vasárnap este „technika és szív kell!” – buzdította a squadra azzurrát a Corriere dello Sport sportnapilap. „Hatvanmillió olasz lesz a kijevi pályán!” – tette hozzá a La Gazzetta dello Sport hangsúlyozva, hogy a döntőt játszó csapat egész Itália győzni akarását testesíti meg a gazdasági válság nehézségei közepette.

A Gazzetta szerint a spanyolok döntőbe jutása biztos volt, az olaszok jelentik az igazi meglepetést, mivel róluk „senki sem gondolta volna, hogy sikerülhet, ezen a ponton azonban Olaszország meg akarja szerezni az Európa-bajnoki címet”.

„Mario, mutasd meg, mit tudsz!” – biztatták az Eb-n eddig háromszor eredményes Balotellit a címoldalak, a Corriere della Sera „A labdarúgás nagy ünnepéről” írt.

Az újságok elismerték, akármi is legyen a spanyolokkal szembeni eredmény, az olasz válogatott mindenképpen győztesen tér haza az Eb-ről.

A lapok kiemelték, hogy a kijevi stadionban lesz Mario Monti olasz miniszterelnök is, aki a hazai bajnokságot az Európa-bajnokság előtt sújtó bundabotrány napjaiban még az itáliai labdarúgás néhány évre való felfüggesztését javasolta.

A két Mario – Monti és Balotelli – képviseli most Olaszország „feltámadását” a gazdaságpolitikában és a labdarúgásban, bár az olaszok a focista Supermariót kedvelik jobban – jegyezték meg a kommentárok.

Ahogyan az angolokkal szembeni negyeddöntőt és a németek elleni elődöntőt, Olaszország a ma esti döntőt is az utcákon, tereken felállított óriásvetítőkön nézi majd.

A római Circus Maximus mezejére kétszázezres tömeget várnak. Az ötven négyzetméteres vászon előtt lesz Róma főpolgármestere, aki Spanyolország római nagykövetét is meghívta, de ő inkább külön akart szurkolni. Ha Olaszország lesz az Európa-bajnok, egész Róma a Circus Maximusban ünnepel. Az olasz főváros tömegközlekedését hajnali fél kettőig meghosszabbították. Milánóban a dóm téren nézik a meccset. A szicíliai Agrigentóban még a város védőszentjének tisztelgő körmenetet is elhalasztották. Az olasz mozikban külön légkondicionált termekben közvetítik a döntőt. Az Alitalia olasz légitársaság bejelentette, hogy esti járatain folyamatosan közlik a mérkőzés eredményét.

Giorgio Napolitano olasz államfő hétfőn a római elnöki palotában fogadja Prandellit és a válogatott játékosait.

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

A találkozóval kapcsolatban egész nap friss híreket, nyilatkozatokat olvashat a Nemzeti Sport Online-on, és 20.45 órától a mérkőzést is nyomon követheti folyamatosan frissülő, szöveges tudósításunkban!

EURO 2012
DÖNTŐ
SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG
20.45 (Tv: m1, kommentátor: Gundel Takács Gábor)
Kijev, Olimpiai Stadion. V: Pedro Proenca (portugál)
A várható kezdőcsapatok
SPANYOLORSZÁG: Casillas – Arbeloa, Sergio Ramos, Piqué, Jordi Alba – Busquets, Xabi Alonso – David Silva, Xavi, Iniesta – Torres. Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Kispad: Víctor Valdés, Reina (kapusok), Raúl Albiol, J. Martínez, Juanfran, Pedro, Fabregas, Negredo, Mata, F. Llorente, Cazorla, J. Navas.
OLASZORSZÁG: Buffon – Abate, Barzagli, Chiellini, Balzaretti – Marchisio, Pirlo, De Rossi – Montolivo – Balotelli, Cassano. Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
Kispad: De Sanctis, Sirigu (kapusok), Bonucci, Ogbonna, De Rossi, Diamanti, Giaccherini, Montolivo, Borini, Di Natale, Giovinco, Maggio.

 

Legfrissebb hírek

Már nem Arbeloa a Real Madrid vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 perce

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 perce

Kiderült, kiért ajánlott 150 millió eurót a Real Madrid – hiába...

Spanyol labdarúgás
32 perce

Szöglet után szerzett vezetést a kazah válogatott Debrecenben – videó

Magyar válogatott
47 perce

Fucsovics mérkőzése a második játszmában félbeszakadt 's-Hertogenboschban

Tenisz
58 perce

Ogonovszky Eszter hazatér, és a Vasasnál folytatja

Kézilabda
58 perce

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
1 órája

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik