Euro 2012: Sárga lapot kaphat - Platini válasza Balotellinek

Vágólapra másolva!
2012.06.07. 11:27
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini reagált Mario Balotelli napokban adott nyilatkozatára, mely szerint ha az Európa-bajnokságon rasszista támadás éri, levonul a pályáról. Az UEFA első embere figyelmeztette az olasz csatárt: ha így tesz, a szabályoknak megfelelően sárga lapot kap.
„Egy ilyen szituációban egyértelműen sárga lapot kell adni. Nem, Mr. Balotelli, nem egy játékos az, aki felelős a játékvezetés kérdésében” – címezte válaszát személyesen a Manchester City támadójának a francia elnök.„A játékvezető az, akinek az ilyen esetekben döntést kell hozni. A játékvezetők véget vethetnek a mérkőzéseknek. Rasszista megnyilvánulás esetén az ő kezükben van a hatalom – mondta a BBC-nek Platini. – Azt hiszem, ez a legjobb módja annak, hogy megvédjük a játékot. A játékvezetők tanácsokat fognak kapni, és probléma esetén megállíthatják a meccseket.”Az UEFA-elnök ugyanakkor határozottan visszautasította, hogy bármilyen felelősséget vállalna az esetlegesen előforduló rasszista megnyilvánulások miatt.„Ugye, most viccel? – válaszolt Platini arra a kérdésre, lemond-e, ha hasonló eset lesz az Eb-n. – Úgy gondolja, hogy én vagyok a felelős a rasszisták viselkedése miatt Angliában, Franciaországban vagy Európa bármely más részén?”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik