Euro 2012: Rosicky reméli, este játszhat a portugálok ellen

2012.06.21. 12:02
A cseh labdarúgó-válogatott középpályása, Tomás Rosicky a szerdai edzést követően úgy nyilatkozott: reméli, hogy a portugálok elleni csütörtöki negyeddöntőn visszatérhet a pályára. A játékos sérülés miatt kihagyta a lengyelek elleni utolsó csoportmérkőzést.

„A mai edzés után úgy látom, hogy nagyobb az esélye a játékomnak – nyilatkozta szerdán az irányító középpályás. – Edzettem ma, de meglátjuk, hogy tudok-e majd játszani. Eldöntjük majd az alapján, miként reagál a szervezetem a sérülésre.”

Rosicky szerint nagyon nehéz dolguk lesz, ha tovább akarnak jutni Portugália ellen.

„Portugália nagyon egységes, kiegyensúlyozott csapat. Cristiano Ronaldo veszélyes, de nem az egyetlen, aki veszélyt hordoz magában: ott van Nani és Hélder Postiga is. Oroszország ellen túlságosan nyíltan játszottunk, és ezt megbüntették. Megerősítettük a védelmünket, és ez volt a kulcs. Sokat tanultunk az első meccsből.”

Vladimír Smicer, a válogatott menedzser ezzel kapcsolatban elmondta: az irányító kezdőként szinte biztos nem kap lehetőséget.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Vb-felkészülés: Svájc kiütötte Jordániát, győzelemmel hangoltak a csehek és a zöld-fokiak is

Foci vb 2026
2026.05.31. 17:58

Raheem Sterlinget kábítószeres vezetéssel gyanúsítják

Minden más foci
2026.05.30. 13:33

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki az összetett 27. helyéről várja a folytatást az Eb-n

Torna
2026.05.28. 18:38

Labdarúgás: vereséggel zárta a Négy Nemzet-tornát az U15-ös válogatott

Utánpótlássport
2026.05.25. 12:43

Száztízezer kilométer egyetlen klubért, avagy a magyar, aki nélkül idén nem kezdődött Inter-meccs

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 09:53
Ezek is érdekelhetik