Euro 2012: Morientes szerint mindegy, hogy Fabregas vagy Torres kezd-e

2012.06.30. 17:37
Címkék
Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy a legendás spanyol támadó, Fernando Morientes visszatért a spanyol Real Madrid labdarúgócsapatához: a következő idényben ő irányítja az egyik korosztályos együttes (a Juvenil B) munkáját. Most elmondta véleményét válogatottbeli utódairól – no és a csatár nélküli taktikáról.

„Több alkalommal is láttam már ezt tőlük edzéseken és felkészülési mérkőzéseken. Nem ez az edző kedvence, de jól működik, megvannak hozzá a játékos-adottságok is. A védelem viszont úgy működik, mintha a hátvédek mind egy klubban futballoznának, remekül ismerik egymást. Sokszor játszottak már együtt, ezért is hibáznak ilyen keveset. Az olaszokat mindenki leírta korábban, mert rengeteg gonddal küszködtek, de mindig is arról voltak híresek, hogy válság idején a legjobbak. Támadó stílusukkal és a kétcsatáros felállással mindenkit megleptek. Hogy a döntőben mi hogyan állunk fel? Nem tudom, de az szentigaz, a négy-három-három lenne a legmegfelelőbb ezeknek a játékosoknak. Az mindegy, hogy Cesc Fabregas vagy Fernando Torres kezd, bár érdekes számomra, hogy Fernando Llorente nem kapott lehetőséget. A legjobb formában jelenleg Andrés Iniesta van a spanyolok közül, karrierje új fokára hágott itt a tornán.″

HOGY KI VOLT MORIENTES? IDE KATTINTVA MEGTUDHATJA!

Legfrissebb hírek

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 perce

Szépített a San Antonio az NBA-döntőben

Amerikai sportok
33 perce

MotoGP: Marc Márquez győzelme ellenére óvatos a folytatást illetően

Egyéb autó-motor
55 perce

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
7 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
7 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
7 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
8 órája
Ezek is érdekelhetik