Euro 2012: „aprópénzért” árulják a jegyeket az angolok meccseire

2012.06.11. 10:49
Címkék
Már 14 fontért lehet jegyet venni az angol válogatott utolsó, Ukrajna elleni csoportmérkőzésére. Egy online jegyiroda tájékoztatása szerint jelentősen estek az árak a gyér kereslet miatt.

„A jegyvásárlási igény nem éppen olyan, mint amit a korábbi nagy tornák alatt tapasztaltunk, ez vezetett a jegyárak drasztikus zuhanásához” – mondta Edward Parkinson, a Viagogo jegyiroda képviselője, aki elmondta, hogy a tulajdonukban lévő kilencezer belépőből eddig mindössze négyezer fogyott el.

A visszaesést több tényező okozza. Természetesen elsősorban nem a jegyárakkal van problémájuk az angoloknak, hanem azzal, hogy emellett horribilis utazási és szállásköltségek várnak azokra a szurkolókra, akik a helyszínen akarják megnézni a válogatott mérkőzéseit.

Jelenleg az eredetileg 40 fontba kerülő, az Ukrajna elleni mérkőzésre szóló belépőt például 14 fontért meg lehet szerezni.

Ezzel szemben érdekes, hogy az íreket 30 ezer szurkoló kísérte el az Európa-bajnokságra, és a spanyolok elleni találkozójukra az eredetileg 40 fontba kerülő jegyet 300 fontért árulják a feketepiacon.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
4 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
9 perce

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
28 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
38 perce

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
43 perce

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
58 perce

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik