Az orosz csapat életképtelen, az ír csak gyenge

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2012.06.21. 17:29
null
Nem csak Matt Holland várt többet az írektől (Fotó: Action Images)
Ahol Liam Brady, minden idők talán legjobb ír játékosa óriássá nőtt, ott neki másfél évtizeddel később – hasonló termettel – nem osztottak lapot. Matt Hollandet az Arsenal akadémiájáról kidobták, mert túl apró volt. Így is ír válogatottságig vitte az Ipswichből és a Charlton Athleticből.

 

– Három éve vonult vissza, ennyi idő alatt az egyik legnépszerűbb angliai szakkommentátor lett. Megnéztem az önéletrajzát, nagyjából csak a Globe-nak nem dolgozott még. Az Európa-bajnokságon kinek a szolgálatába szegődött?
– A talkSPORT nevű rádióműsorban szerepeltem. Értelemszerűen az ír válogatott mérkőzéseinek elemzése volt a feladatom, de gyakorlatilag minden vele kapcsolatos hírt kommentálnom kellett ilyen-olyan formában.

– Meglepő a rugalmassága, húsz perc múlva indul a repülőtérre, de ebből még kiszakít ránk tízet.
– Magyar újságíróval, nem is tudom, beszélgettem-e már, szóval, miért is ne? Még pont belefér az időmbe.

– Ez az első magyaros élménye? Nem járt a csapattal Budapesten június elején, közvetlenül az Európa-bajnokság rajtja előtt? Profiként sosem nézett szembe honfitársunkkal?
– Csapatszinten biztosan nem, pontosabban biztos, hogy Budapesten nem, mert nem jártam még önöknél. Június elején sem.

– Az íreket követte, mindjárt hazarepül – hová is?
– Londonba. Sok játékos telepszik le abban a városban vagy legalábbis annak a városnak a közelében, amelyiknek a klubjában szerepelt. Esetemben Charlton Athletic, London a párosítás.

– Szóval az íreket követte, mindjárt hazarepül, így bocsánat, de múlt időben kérdezem: hogy tetszett a torna?
– Nem az ön hibája, ez a valóság. Írország válogatottja teljesítményével nem rengette meg a világot.

– Többet várt?
– Mint mindenki más.

NÉVJEGY
MATTHEW RHYS HOLLAND
Született: 1974. április 11., Bury, Anglia
Nemzetisége: ír
Posztja játékosként: középpályás
Játékoskarrierje: West Ham United, Bournemouth, Ipswich, Charlton
Az ír válogatottban: 49 mérkőzés/5 gól
Szakkommentátori karrierje: BBC Radio Five, BBC, ESPN, Sky Sports, talkSPORT, RTÉ

– Milyen téren?
– Minden szempontból, elvégre jó formában, tizennégy mérkőzést magába foglaló veretlenségi sorozattal érkezett a válogatott Lengyelországba. Rendben, a csoport kicsit erősre sikerült, világbajnok spanyolok, olaszok, horvátok és mi – papíron, a világranglista alapján a leggyengébbek. De ha megkérdezné bármelyik játékost, szerinte sem lehetett volna kihozni az egészből nulla pontnál és egy rúgott gólnál többet, nem mondaná, hogy nem. Eltekintve az írek szereplésétől egyébként kiváló a torna, pályán kívül és belül is. A mérkőzések színvonala magas, a szervezési hiányosságok sem tűntek fel, a különösen Ukrajna kapcsán előzetesen hangoztatott félelmek is meglapozatlannak bizonyultak, már ami a rasszista vonalat illeti.

– Járt Ukrajnában?
– Ukrajna Stan Collymore és a többiek területe, nekem Lengyelország jutott. De Stanék sem panaszkodtak. Engem minden rendező lengyel város elbűvölt, Poznan különösen, ahol talán a legnagyobb szeretettel fogadták az ír szurkolókat.

– Mennyien érkeztek a szigetről?
– Több mint húszezren, és szokás szerint kitettek magukért. Jó hangulatot teremtettek, sokat ittak, de viselkedtek. Szerintem sokan vissza is jönnek majd Lengyelországba, ami a rendező ország számára fontos, mellesleg pozitív visszajelzés. Nem érheti őket kritika, bár a rájuk jellemző jókedv és a szüntelen éneklés ellenére sokukat szintén frusztrálta az együttes játéka.

– Összeér, amit ön és amit ők szeretnének látni a válogatottól?
– Nem kivitelezhetetlen: csak egy kicsit aktívabb, támadóbb szellemű futballt várok a csapattól. Az Eb-n nagyon defenzíven futballoztunk, és ez sem ért semmit, de az is igaz, hogy látványosabb stílushoz más játékosok kellenek, ám eleve kevés kreatív labdarúgó szerepelt a keretben. Egy ilyen esemény vége, a kiesés mindig lehetőség is a váltásra, a változtatásra, ami nem működött, ki kell javítani, azok helyett, akik felett eljárt az idő fiatalabbakat kell beépíteni az együttesbe. Sok idő persze nincs, augusztusban egy barátságos meccs, aztán kezdődnek a világbajnoki selejtezők.

– Az írek részéről Giovanni Trapattonival?
– Nos, a szövetség most hosszabbított vele két évre.

– Nem így értettem.
– Profi játékos voltam, tudom, hogy néha a papír, a szerződés mennyit ér...

– Képes változtatni, frissíteni a „Maestro”?
– Kivitte a válogatottat az Európa-bajnokságra. Hogy szerencsés pillanatban történt-e a szerződéshosszabbítás, ízlés kérdése. Az önéletrajza kétség kívül lenyűgöző, tisztelnünk kell az eredményeiért, de mint mondtam, frusztráló volt a védekező focit nézni, amiben neki jelentős szerepe volt. Azt mondtam, változtatni kell, a véleményemhez tartom magam.

– A sajátjai nem nyűgözték le – melyik együttes áll az ellenpóluson?
– A németek. Pontveszteség nélkül megnyerték a halálcsoportnak nevezett négyest, gólra törő futballal, szervezettek, tapasztaltak...

– Ellenben fiatalok...
– De ettől még tapasztaltak, a tizenéves kivételektől eltekintve a mag hosszú ideje együtt játszik. A spanyolok is meggyőzőek voltak, legalábbis ellenünk, aztán a horvátokkal meggyűlt a bajuk, a portugálok elszántsága lenyűgözött, Cristiano Ronaldo pedig egyre jobb formába lendül, amiből szintén profitálhat a csapat. Egyetlen favoritot nem tudok kiemelni ebből a négyesből.

– És kiket rakott az írek mellé?
– A csalódást keltők csoportjában az oroszok állnak nálam az első helyen. A mi selejtezőcsoportunkat nyerték meg, láttam őket a csehek ellen is. Töménytelen tehetség – életképtelen csapat.

– Moszkvában féken tartották őket a selejtezőmeccsen...
– A nulla nullával igen, de amíg nekünk egy, nekik harminckét kapura lövésük volt azon az összecsapáson. Dublinban viszont simán nyertek. A hollandoktól többet vártam, vb-ezüstérmesről van szó, csakhogy most nehezebb csoportban és ágon voltak mint két éve Dél-Afrikában. És végül a franciák. Olyanok, mint az írek, csak képzettebb labdarúgókkal. De hihetetlenül lefojtottak.

– Edzené őket? A menedzserszakma nem érdekli?
– Egyik nap zseni vagy, a következőn idióta. Nem hangzik túl jól, ezzel együtt sem tudom, belevágok-e egy nap, vagy sem. A mostani munkám kitölti az időmet, szeretem. Mi kell még?

– Az ír és a magyar liga egy cipőben jár: alacsony színvonalú. Írország vonatkozásában lát megoldást, ami esetleg átültethető lenne a magyar viszonyokra?
– Ez kemény dió, bonyolult kérdés. Nem, nincs megoldás. Illetve van, de elképzelhetetlen, hogy életet lehelhetünk az elképzelésbe. Az ír bajnokságban kevés a pénz, a legügyesebb srácokat korán lehalásszák az angol Premier League csapatai, mert ezek ajánlatával lehetetlen versenyezni. Szóval nagyobb befektetés, jobb szórakozás.

– Hány évesen viszik a legjobbakat Angliába?
– Tizennégy évesen.

– A szüleik hogy viszonyulnak a korai kiröppenéshez?
– Megszokják. A szünetekben hazajönnek a srácok, vagy a szülők röppennek át a hosszú hétvégékre. Ez valami olyasmi, amin a legjobb szándékkal sem tudunk változtatni. Ehhez „csak” pénz kell.

A NEMZETI SPORT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÓINAK MOBILITÁSÁT AZ I30 FORGALMAZÓJA, A HYUNDAI HOLDING HUNGARY KFT. BIZTOSÍTJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik