Vb 2022: védekezésben az elitben, támadásban utcahosszal a mezőny előtt a franciák

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 15:08
null
Kitart a végéig a címvédő franciák kezdeti lendülete a sérülések ellenére is? Ha igen, az könnyen világbajnoki címet érhet (Fotó: Getty Images)
A címvédő francia válogatott az egyike a katari világbajnokság három, már biztosan nyolcaddöntős együttesének (Brazília és Portugália mellett), ráadásul talán minden válogatott közül Didier Deschamps csapata nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt. A várható gólokat (xG) tekintve a franciák támadásban messze kiemelkednek a mezőnyből, míg védekezésben is az elithez tartoznak. De mi a helyzet a többi válogatottal?   



A várható gólokkal foglalkozó xG Philosophy Twitter-oldal egy grafikonon gyűjtötte össze a 32 válogatott eddigi xG-jét az első két csoportkör után – védekezésben és támadásban is. Oldalt, függőlegesen az látszik, az ellenfelek helyzeteinek minősége alapján hány gólt kellett volna kapnia az adott válogatottnak, míg alul, vízszintesen az, helyzetei minősége alapján hány gólt kellett volna szereznie az adott nemzetnek – mindez persze meccsenkénti (90 perces) átlagban.

Ez alapján támadásban alaposan kiemelkednek a franciák, akik meccsenként csaknem 3.5-ös xG-t hoznak össze (valójában hat gólt szerzetek ezekből a helyzetekből), míg védekezésben is az elithez tartoznak azzal, hogy meccsenként alig több mint 0.5 várható gólt könyvelnek el ellenük (valójában eddig két gólt kaptak).


Az eredményeik és az egy szerzett pontjuk alapján meglepő lehet, de támadásban a német válogatott áll a második helyen: Hansi Flick csapata meccsenként közel 2.5-ös xG-t hoz össze, de így is csak két gólt szerzett a tornán, vagyis egyelőre pocsék a helyzetkihasználása. A harmadik helyen a spanyolok szerepelnek, de az eddigi felülteljesítésüket jól jelzi, hogy meccsenként eddig nagyjából 2.3-as xG-t hoztak össze, de már van 8 góljuk.

Védekezésben Argentína van az élen, amely Szaúd-Arábia ellen két alacsony minőségű helyzetből kapott két gólt, Mexikónak pedig szinte semmilyen helyzetet sem engedett, így meccsenként 0.2-nél is kevesebb xG-t hoztak össze ellenük. Mögöttük a Katar és Hollandia ellen is brillírozó, mindössze egy gólt kapó Ecuador, valamint az eddig egy gólt sem kapó Brazília következik.

A várható gól persze nem minden: az eddigi 32 meccsből mindössze 15-ön nyert az a csapat, amelynek jobb volt a mérkőzés után az xG-differenciája, ez 47 százalékos teljesítmény. Ugyanakkor az is igaz, hogy a torna eddigi 81 gólját összesen 82.79-es xG-ből hozták össze a csapatok, tehát megvan az egyensúly.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik