Vb 2022: a dohai egyetem professzora médiáról, vb-üzenetről, cenzúráról

– Mi a világbajnokság katari médiaüzenete?
– A vb-rendezés Katar befektetése a társadalmi változásba, az ország fejlesztésébe – mondta lapunknak Joe Kalil média­kutató professzor. – Nem itt fordul elő először, hogy a futballt az átalakulás eszközéül használják. Hogy egy részletkérdésnek tűnő, mégis kézzelfogható példával éljek a hétköznapokból: Dohában mindenütt felváltották a korábban számos halálos balesetet okozó körforgalmakat jelzőlámpás kereszteződésekkel, ami a vezetési kultúrában máris javulást hozott. A belső üzenet a szükséges haladásról szól, a világbajnokság lehetővé teszi, hogy az ország a maga ritmusában, a maga keretei között előrelépjen. Ami a kifelé sugárzott képet illeti, Katar igyekszik bizonyítani, hogy rászolgált a fel­adatra, a vb segítségével jelképesen felkerült a világtérképre. Hasonló a cél, mint az Al Jazeera médiacsatorna több mint huszonöt évvel ezelőtti elindításánál.

– Ha a nyugati médiában hangsúlyos témákra, kritikákra gondolunk – a vendégmunkások méltatlan helyzetére, a nők korlátozott jogaira, a homoszexuálisok megítélésére –, a pozitív üzenet nem teljesen ment át. Miként reagált a helyi, arab nyelvű média a megfogalmazott bírálatokra?
– Alapvetően a hivatalos kommunikáció elemeit vette át, arra fektetve a hangsúlyt, hogy az igazságtalan vádakkal ellentétben Katar nyitott ország, és tisztelettel fogad bárkit. Úgy is mondhatnám, hogy a negatív témák körül gerjesztett viták helyett a kedvező képre fókuszált. Akkor sem ütött meg támadó hangot, nem kritizált, amikor a német válogatott tagjai tiltakoztak a katari jelenségek ellen. Az állami média nem reagált erre, legfeljebb egyedi megnyilvánulások voltak személyes felületeken, gondolok arra például, amikor egyes sportkommentátorok a közösségi fórumukon szájukat eltakarva ugratták a németeket. A televíziócsatornák és az újságok azonban továbbra is arra törekedtek, hogy a helyiek saját kultúráját, hagyományait, értékeit helyezzék a középpontba, és a mások iránti tiszteletet hangsúlyozzák. A nyugati média sok esetben kultúrák ütközéseként beszél a katari vb-ről, míg itt inkább kultúrák találkozásaként tálalják az eseményt.

– Már elnézést, de kissé életszerűtlennek tűnik, hogy mondjuk a németek nyílt Katar-ellenes gesztusaira ez a válasz: sebaj, legyünk barátok!
– Mégis, ha így tetszik, a katariak ehhez a PR-üzenethez ragaszkodtak, és ebben a tekintetben következetes, jó munkát végeztek. Nem hagyták, hogy belesodródjanak konfrontatív helyzetekbe, ha felvetődött, hogy efféle vita rombolhatja az esemény jó hírét.

– Megváltoztathatják a katari vb-hetek tapasztalatai a nyugati média olvasatát?
– Nem hiszem. Ezen még dolgozni kell, a kritikusoknak ugyanis megvan az okuk, indítékuk arra, hogy álláspontjukat hangoztassák. Manapság a közösségi média eszközeivel könnyű kiélezni a véleményeket, mert ha valaki olyan hang­adót követ, aki ezt vagy azt vallja, az illető hajlamos maga is a példa után menni. Legfeljebb a statisztikákból lehet majd leszűrni objektív következtetéseket, a befektetett összegek, a mérkőzések televíziós nézettsége vagy a vb-hez kapcsolódó karbonkibocsátás mértéke mindenki előtt ismert lesz.

– Az Al-Bajt Stadionban, a világbajnokság megnyitóünnepségén látott előadás segíthet megérteni, melyek a katari szervezők által hangsúlyozni kívánt elemek. Ilyen szempontból miként értelmezi a produkciót?
– A vezérmotívum talán a befogadásé volt, az üzenet, hogy a futball nem csak az egészséges, fiatal, európai férfiak, a macsók világa. Ezt erősítette az idős Morgan Freeman, a mozgásában korlátozott Ganim al-Muftah vagy a női előadó, Dana al-Fardan fontos szerepe is.

– Összhangban áll az imázs a katari valósággal?
– A társadalom változik, de ez az átalakulás nem megy gyorsan és radikálisan. Igaz ez a vendégmunkások jogaira vagy a nők helyzetére is, bár utóbbival kapcsolatban el kell mondani, hogy a nők szerepe hagyományosan fontos a környékbeli társadalmakban. A család életének igazgatása, a háztartás vezetése régen is felelősségteljes, megbecsült szerepkör volt, sőt valamikor a harcoló vagy tengeren hajózó férfiak távollétében a nő kereskedett, biztosította a család mindennapi megélhetését.

– Katar válogatottjának leszereplését és korai búcsúját miként dolgozta fel a helyi média?
– Lehetett tapasztalni némi frusztrációt, hiszen az elmúlt évek szakmai előkészületei és a 2019-es Ázsia-kupa-győzelem alapján többet reméltek a csapattól az emberek, de alapvetően megmaradt az optimizmus, amely még alaposabb tervezésre sarkall. Követendő példaként ott a japánoké, akik kis túlzással évtizedekre előre gondolkodva, fokról fokra építették fel a futballjukat, és Katarban fényes sikereikkel, a nyolcaddöntős szerepléssel meg is mutatták, hová jutottak. Ha már a meglepő eredményekről beszélünk, érdemes megemlíteni Szaúd-Arábia Argentína elleni győzelmének jelentőségét. A váratlan diadal jó példája annak, ahogyan egy korábban futballban nem sokra becsült ország megerősödik. Hidak épülnek, és helyzetbe kerülnek olyan régiók, amelyeket a britek ősi játékáról szólva sokszor afféle mellékterületként kezeltek. Ráadásul ha eszünkbe jut, hogy tavaly még a blokád miatt be sem tehette a lábát szaúdi ember Katarba, különösen figyelemreméltó, hogy most tízezrek érkeztek a szomszéd országból. Óhatatlanul megjelennek a világbajnokságon a történelmi szálak is, hiszen az, hogy a tunéziai tábor fütyült a francia himnusz alatt, messze túlmutat a futball dimenzióján. Olyan témákat hoz elő a katari világbajnokság, amelyek a nemzetközi kapcsolatok alakulásában is szerepet játszanak.

– Beleszólhatnak a pályán zajló események a történelem menetébe?
– A kialakult politikai, gazdasági, történelmi viszonyok a vb előtt és után, attól függetlenül is érvényesülnek. Nem gondolom, hogy közvetlen változást hozna a futball. Mégis megfigyelhetünk egy érdekes jelenséget a világbajnokság kapcsán, hiszen a torna érezhetően erősítette a pánarab gondolkodást, megmutatkozott, hogy az arab csapatok szurkolói közel érzik magukhoz a térség többi válogatottjának sorsát. Most, Marokkó továbbjutásával az összetartás a marokkói együttes körül érezhető a leginkább. Tapasztalatom szerint ez lényeges különbség az európai csapatok helyzetéhez képest, ott efféle páneurópai szellemiségről nem lehet beszélni.

– Miként működik a katari médiában a sokat emlegetett cenzúra?
– Ha cenzúráról beszélünk, általában a nyugati fogalmakkal közelítünk a jelenséghez, és arra a kérdésre keressük a választ, hogy megírhatom-e, amit akarok. Itt kicsit más a helyzet. Az újságírók tiszteletben tartják a média működését szabályozó törvényeket, a nyilvánosság pedig igényli, hogy legyen valamiféle kontroll a filmekben vagy más szórakoztató produkciókban megjelenő sértő tartalmak felett.

– Ám a szabad véleménynyilvánítás elve akkor is torzul, ha a kialakult rend működőképes.
– Hogyan is tudnám ezt jól megfogalmazni…? A szándék mindig az, hogy a kritika általános legyen, ne egy-egy szereplő ellen irányuljon. Létezik bírálat a katari médiában is, lehet olvasni sok mindenről, arról, hogy magasak az árak, csúszik az útépítés, akadozik az állami hivatalok működése. Ilyenekkel gyakran találkozik az ember, olyannal viszont szinte sohasem, hogy konkrét felelőst neveznek meg. A nyugat ezt cenzúrának látja, valójában arról van szó, hogy az Öböl menti országok társadalmában egy személy nyilvános megsértése nemcsak rá vet rossz fényt, hanem megszégyeníti a családját, a környezetét, a törzsét is. Európában, ahol a közélet a politikacsinálók platformja, más a nyilvános beszéd szerepe. Itt a politikacsinálók más szinten érintkeznek, az efféle interakciók zárt ajtók mögött történnek. A média szerepe is ehhez igazodik, ha kritizál is, véleményével inkább a helyes viselkedésre sarkall, mintsem a nyílt megalázásra törekszik.

– Igaz, hogy egy 1979 óta érvényben lévő törvény szerint az emírre nem lehet rosszat mondani?
– Nem ismerem a törvény pontos szövegét, de emögött is inkább gondolkodásbeli különbség húzódik. Nem csupán a Katart irányító személyt, semmilyen állam vezetőjét nem illik nyíltan bírálni, az ugyanis az agresszió egyfajta formájának tekinthető. Ez megint csak cenzúrának tűnik nyugati vetületben, valójában arról van szó, hogy az állam vezetője az itteni társadalmak szemében egyfajta egyesítő erő, nem pedig olyan figura, akit lehet támogatni vagy ellenezni. Ráadásul egy katarihoz hasonló kis ország esetében az is szerepet játszik, hogy van bizonyos fenyegetettségérzés. És ki az, aki fenyegetett helyzetben a saját vezetőjére támad?

– A magyar történelemben többször megélt személyi kultuszra gondolva furcsa látni az emír dohai utcákon, boltokban, intézményekben mindenütt látható arcképét. Ennyire népszerű lenne?
– Ebben közrejátszik a tekintély hagyományos tisztelete. Ugyanakkor az emír népszerűségét – ahogyan édesapjáét is – elősegítette az országban tapasztalható fejlődés, és természetesen a nemzeti büszkeségre okot adó katari világbajnokság.