Vb-selejtezők: a Chelsea sztárja nem játszik a görögök ellen

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 11:06
Nem épült fel teljesen vádlisérüléséből, így szombaton nem léphet pályára a belga labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezőjén Eden Hazard. Roberto Martinez szövetségi kapitány sajtótájékoztatón közölte, hogy csapata Hazard nélkül játszik majd a görögök ellen Brüsszelben.

A Chelsea támadója – aki edzésen sérült meg – kihagyta a szombati bajnoki mérkőzést, melyet együttese 2–1-re nyert meg idegenben a Stoke City ellen. A szakvezető szerint nem súlyos a helyzet, de valószínű, hogy Hazard az oroszok elleni felkészülési találkozón sem jut majd szerephez jövő kedden.

A belga válogatott az élen áll a vb-selejtező európai H-csoportjában, mivel eddigi négy mérkőzését megnyerte. Következő ellenfele a másik veretlen csapat, a görögök ugyanis egy döntetlen mellett háromszor győztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik