Vb 2018: újabb dél-koreai játékos került ki a keretből sérülés miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 13:14
Li Kun Ho sérülés miatt kikerült a dél-koreai labdarúgó-válogatott bő világbajnoki keretéből.  

A Kangvon FC 33 éves támadója csapata hétvégi bajnoki mérkőzésén sérült meg. Az Ázsiában 2012-ben az év játékosának választott Linek – aki abban az évben ázsiai Bajnokok Ligáját nyert az Ulsan Hyundai gárdájával – elszakadt a keresztszalagja.

Sin Te Jong dél-koreai szövetségi kapitány keretéből korábban sérülés miatt már kidőlt a védő Kim Min Dzse, a középpályás Jom Ki Hun, és legutóbb hétfőn a szintén középpályás Gvon Csang Hun.

A keretben lévő labdarúgók közül nem teljesen egészséges Kim Dzsin Szu sem, aki térdsérüléssel küzd. A szövetségi kapitány a Hoffenheimet is megjárt 25 éves védővel kapcsolatban elmondta: kétséges, hogy jövő héten játszhat-e a felkészülési mérkőzéseken. Az ázsiaiak hétfőn a hondurasi, pénteken a bosnyák válogatottal találkoznak. Amennyiben Kim Dzsin Szu egészségi állapota nem lesz megfelelő, a szakember őt sem jelöli a 23 fős vb-keretbe, amelyet június 4-ig kell hivatalosan leadni.

A június 14-én kezdődő oroszországi vb-n a dél-koreaiak az F-csoportban a svédekkel, a mexikóiakkal és a címvédő németekkel találkoznak.

A DÉL-KOREAI KERET (26)
KAPUSOK: Cso Hjun Vo
(Tegu FC), Kim Dzsin Hjon (Cerezo Oszaka – Japán), Kim Szun Gju (Vissel Kobe – Japán)
VÉDŐK: Dzsang Hjun Szu (FC Tokió – Japán), Dzsong Szung Hjon (Szagan Toszu – Japán), Go Jo Han (FC Szöul), Hong Csul (Szangdzsu Szangmu), Jun Jong Szon (Szongnam FC), Kim Dzsin Szu (Csonbuk Hyundai Motors), Kim Jong Gvon (Kuangcsou Evergrande – Kína), Kim Min Vo (Szangdzsu Szangmu), Kvon Kjung Von (Tiencsin Csüancsien – Kína), Li Jong (Csonbuk Hyundai Motors), O Ban Szuk (Dzsedzsu United), Pak Dzsu Ho (Ulszan Hyundai)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Dzsong Vu Jong (Vissel Kobe – Japán), Dzsu Sze Dzsong (Aszan Mugunghva), Ki Szung Jung (Swansea City – Anglia), Ku Dzsa Csol (FC Augsburg – Németország), Li Csung Jong (Crystal Palace – Anglia), Li Dzse Szung (Csonbuk Hyundai Motors), Li Szung Vu (Hellas Verona – Olaszország), Mun Szun Min (Incson United)
TÁMADÓK: Hvang Hi Csan (Red Bull Salzburg – Ausztria), Kim Sin Vuk (Csonbuk Hyundai Motors), Szon Hung Min (Tottenham Hotspur – Anglia)
Szövetségi kapitány: Sin Te Jong

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik