Vb 2018: Németország lejáratta magát – német lapszemle

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 11:15
null
Szomorú német játékosok – pedig még nem is olvasták a lapokat… (Fotó: AFP)
Hatalmas csalódásként és címvédőhöz méltatlan teljesítményként értékelte a német sajtó a válogatott vereséggel végződő (Mexikó, 0–1) vasárnapi bemutatkozó mérkőzését az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

 

A Mexikótól elszenvedett 1–0-s kudarcról a legnagyobb német lap, a Bild az első oldalán Joachim Löw szövetségi kapitánynak címezve azt írta, hogy „Jogi, ez a vb bojkottja volt!”.

„Látta valaki valahol a világbajnokainkat? Moszkvában a pályán mindenesetre nem voltak” – írta a Bild kommentátora, kiemelve, hogy a Nationalelf védelme évek óta a legrosszabb formáját mutatta, a csatárok „láthatatlanok voltak, a középpályások pedig csak nézték a meccset”.

„Micsoda csalódás!” – tette hozzá, megjegyezve: „az egyetlen vigasz, hogy legutóbb az 1982-es vb-n veszítettük el az első mérkőzést, Algéria ellen, mégis bejutottunk a döntőbe”.

A lap szerint Joachim Löwnek ebben a helyzetben egészen új csapatot kell építenie, a kapitány Manuel Neuer és a vasárnap csereként beálló, robbanékony Marco Reus köré szervezve. A következő, Svédország elleni szombati mérkőzés „már a túlélésről szól”, mert „még egy vereség, és kiesünk, és véget ér a buli, mielőtt igazán elkezdődött volna” – tette hozzá az újság.

 

A Spiegel Online hírportál is kiemelte, hogy a válogatott 1982 óta először kezdett vereséggel világbajnokságot, és akkor is nagy volt a csalódás, de a csapat a döntőig jutott, a 2010-es vb-t pedig Spanyolország indította vereséggel, négy hét múlva mégis világbajnok lett.

Ez „aktuálisan” azt jelenti, hogy Svédországot és Dél-Koreát le kell győzni, és legalább a csoport második helyét el kell érni, bár akkor valószínűleg Brazíliával kell megmérkőzni a nyolcaddöntőben – taglalják.

Természetesen a csoportelsőség lenne „a kényelmesebb változat”, de ez már nem a német csapaton, hanem a többiek teljesítményén múlik, a nyolcaddöntőt viszont saját erőből is el lehet érni – írták.

A Süddeutsche Zeitung című lap szintén rámutatott, hogy Németország a Mexikótól elszenvedett vereség miatt Brazíliával kerülhet szembe a csoportmérkőzések után. „Bőven van ok az aggodalomra” – jegyezte meg a müncheni lap.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, hogy a mexikói csapat a válogatott valamennyi hiányosságára rámutatott.

„Öntelt, nehézkes és szinte kissé buta is: a német csapat megérdemelten maradt alul Mexikóval szemben, és így már az a forgatókönyv sem elképzelhetetlen, hogy a csoportkörben kiesik” – írta hírportálján a Die Zeit című hetilap.

„Németország lejáratta magát”, a Nationalelf „teljes egészében csalódást okozott, főleg a középpályán volt borzasztó” – írta a Die Welt című lap.

„Ez hideg zuhany volt: a német válogatott vérszegény fellépéssel jogosan veszített, a teljesítménye nem ad sok reményt” – írta a Stern című hírmagazin az online kiadásában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik