Vb 2018: nem lettek jobbak Messiék esélyei a kijutásra

Vágólapra másolva!
2017.08.29. 18:10
null
Hiába erőlködtek a bolíviaiak, nem kapták vissza a négy pontjukat (Fotó: AFP)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a Bolíviai Labdarúgó-szövetség (FBF) fellebbezését, és megerősítette a nemzetközi szövetség (FIFA) négypontos levonását.

 

A bolíviaiak február végén nyújtottak be fellebbezést a CAS-hoz annak nyomán, hogy a FIFA illetékes testülete november 1-jei döntésével a chileiek és a peruiak elleni világbajnoki selejtezőjüket egyformán 3–0-val az ellenfélnek adta. Megítélése szerint a bolíviaiaknak egyik találkozón sem lett volna szabad játszatniuk a paraguayi születésű Nelson Cabrerát.

A FIFA szabályzata ugyanis kimondja: honosított játékos csak akkor szerepelhet új hazája válogatottjában, ha előzőleg már öt éve ott élt. Cabrera korábban pályára lépett egy barátságos mérkőzésen Paraguay színeiben, ami még nem lett volna gond, de csupán négy éve költözött Bolíviába.

Bolívia szeptember 1-jén La Pazban 2–0-ra győzött Peru ellen, míg öt nappal később gól nélküli döntetlent játszott Santiago de Chilében. A FIFA határozatának értelmében azonban Peru három, Chile pedig további két ponthoz jutott, miközben Bolívia négyet elveszített.

A tízcsapatos dél-amerikai selejtezősorozatban a vb-részvételét már bebiztosító Brazília áll a legjobban 33 ponttal, mögötte Kolumbia (24), valamint Uruguay és Chile azonos pontszámmal (23-23) következik. A zónából négy együttes közvetlenül szerez jogot a vb-indulásra, az ötödik helyezett pedig – ez négy fordulóval a kvalifikáció zárása előtt Argentína (22) – pótselejtezőt játszik az óceániai régió legjobbjával.

Bolíviának, amelynek legutóbb 1994-ben sikerült kiharcolnia a világbajnoki részvételt, 14 kör után tíz pontja van, s ezzel az utolsó előtti helyet foglalja el.

VB-SELEJTEZŐK, A DÉL-AMERIKAI ZÓNA ÁLLÁSA
1. Brazília 14 10 3 1 35–10 33
2. Kolumbia
14
7
3
4
18–15
24
3. Uruguay 14 7 2 5 26–17 23
4. Chile
14
7
2
5
24–19
23
5. Argentína 14 6 4 4 15–14 22
6. Ecuador 14 6 2 6 23–20 20
7. Peru 14 5 3 6 22–23 18
8. Paraguay 14 5 3 6 13–21 18
9. Bolívia 14 3 1 10 12–32 10
10. Venezuela 14 1 3 10 17–34 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik