Vb 2018: Messi négymeccses eltiltást kaphat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.28. 10:52
null
Messinek meggyűlt a baja a partjelzővel (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfőn vizsgálatot indított Lionel Messi, az argentin válogatott sztárja ellen, mert a Chile elleni világbajnoki selejtezőn megsértette az egyik játékvezetőt.

Messi a csütörtöki, Chile elleni vb-selejtezőn – amelyet Argentína a Barcelona-sztár büntetőből szerzett góljával 1–0-ra megnyert – vehemensen kiabált a játékvezetőkkel. A FIFA-közlemény szerint Messi megsértette Emerson Augusto de Carvalho partjelzőt. A brazil játékvezetői négyes jelentésében azonban az áll, nem hallottak olyat Messi szájából, ami oda nem illő lett volna.

Argentína magyar idő szerint kedd este 22 órától Bolíviában lép pályára – jó eséllyel Messivel a soraiban.

A La Nación argentin lap szerint azonban eltiltás várhat a 29 éves, ötszörös aranylabdás klasszisra. Messi két vagy négy vb-selejtezőt lesz kénytelen kihagyni.

Az argentin válogatott augusztusban Uruguay vendégeként játszik, majd szeptemberben Venezuelát, októberben Perut fogadja. A selejtező utolsó fordulójában, október 10-én Ecuadorban lép pályára.


DÉL-AMERIKAI ZÓNA
14. FORDULÓ

22.00: Bolívia–Argentína
23.00: Ecuador–Kolumbia
szerda, 0.00: Chile–Venezuela
szerda, 2.45: Brazília–Paraguay
szerda, 4.15: Peru–Uruguay

AZ ÁLLÁS
1. Brazília 13 9 3 1 32–10 30
2. Uruguay 13 7 2 4 25–15 23
3. Argentína 13 6 4 3 15–12 22
4. Kolumbia 13 6 3 4 16–15 21
5. Ecuador 13 6 2 5 23–18 20
6. Chile 13 6 2 5 21–18 20
7. Paraguay 13 5 3 5 13–18 18
8. Peru 13 4 3 6 20–22 15
9. Bolívia 13 2 1 10 10–32 7
10. Venezuela 13 1 3 9 16–31 6


A válogatottak a hagyományoknak megfelelően 18 fordulós körmérkőzésen döntik el a helyezéseket. A mérkőzéseket 2015 októbere és 2017 októbere között rendezik meg. A dél-amerikai zónából négy válogatott biztosan ott lesz az oroszországi 32-es döntőben, egy ötödik interkontinentális pótselejtezőn csatlakozhat hozzájuk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik