Vb 2018: menesztették az argentin szövetségi kapitányt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.11. 08:14
null
Edgardo Bauza nyolc hónapig volt argentin szövetségi kapitány (Fotó: AFP)
Már nem Edgardo Bauza az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – jelentette be Claudio Tapia, a helyi sportági szövetség (AFA) elnöke. Azt egyelőre nem tudni, ki veszi át a nemzeti együttes irányítását.

 

Az 59 esztendős argentin szakember augusztusban állt munkába a válogatottnál, miután Gerardo Martino lemondott a centenáriumi Copa América döntőjét – amelyben Argentína kikapott Chilétől – követően. Bauza mindössze nyolc hónapig lehetett kapitány, a válogatottal nyolc világbajnoki selejtezőn mindössze 11 pontot szerzett. Amikor átvette a csapatot, Argentína a harmadik helyen állt a kvalifikációs csoportban.

Az argentin válogatott 14 fordulót követően az interkontinentális pótselejtezőt érő ötödik helyen áll.

Lionel Messi, az argentinok csapatkapitánya a hátralévő négy mérkőzésből csak az utolsón léphet pályára, eltiltás miatt kihagyja a következő három vb-selejtezőt.

Sajtóhírek szerint Bauza utódja Jorge Sampaoli, a Sevilla 57 esztendős mestere lehet, aki a chilei válogatottal 2015-ben Copa Américát nyert.

A DÉL-AMERIKAI ZÓNA ÁLLÁSA
1. Brazília 14 10 3 1 35–10 33
2. Kolumbia
14
7
3
4
18–15
24
3. Uruguay 14 7 2 5 26–17 23
4. Chile
14
7
2
5
24–19
23
5. Argentína 14 6 4 4 15–14 22
6. Ecuador 14 6 2 6 23–20 20
7. Peru 14 5 3 6 22–23 18
8. Paraguay 14 5 3 6 13–21 18
9. Bolívia 14 3 1 10 12–32 10
10. Venezuela 14 1 3 10 17–34 6

A válogatottak a hagyományoknak megfelelően 18 fordulós körmérkőzésen döntik el a helyezéseket. A mérkőzéseket 2015 októbere és 2017 októbere között rendezik meg. A zónából négy válogatott biztosan ott lesz az oroszországi 32-es döntőben, egy ötödik interkontinentális pótselejtezőn csatlakozhat hozzájuk.

15. FORDULÓ (2017. augusztus 31.)
Chile–Paraguay
Brazília–Ecuador
Venezuela–Kolumbia
Peru–Bolívia
Uruguay–Argentína

16. FORDULÓ (2017. szeptember 5.)
Kolumbia–Brazília
Paraguay–Uruguay
Argentína–Venezuela
Ecuador–Peru
Bolívia–Chile

17. FORDULÓ (2017. október 5.)
Kolumbia–Paraguay
Chile–Ecuador
Argentína–Peru
Venezuela–Uruguay
Bolívia–Brazília

18. FORDULÓ (2017. október 10.)
Paraguay–Venezuela
Brazília–Chile
Ecuador–Argentína
Peru–Kolumbia
Uruguay–Bolívia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik