Vb 2018: menesztették az algériaiak szövetségi kapitányát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.12. 09:49
Menesztették Milovan Rajevacot, az algériai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, miután csapata hazai döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, harmadik szakaszát.

A 62 éves szerb szakembert júniusban nevezték ki, ám csak két találkozón irányította a nemzeti együttest. Vasárnap az algériaiak 1–1-es döntetlent játszott a vendég kameruniakkal, s utóbb több játékos bírálta a szakvezető taktikai elképzelését.

Mohamed Raurauga, a szövetség elnöke kedden találkozott Rajevaccal, majd közölték a szerződésbontás tényét.

Az algériai válogatott novemberben Nigériával találkozik, amely a Zambia elleni győzelemmel kezdett.

Az afrikai selejtezősorozat harmadik szakaszában öt négycsapatos csoportban zajlanak a küzdelmek. A jövő ősszel záruló csatározások végén a csoportgyőztesek jutnak ki az oroszországi világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik