Vb 2018: menesztették a dél-koreaiak szövetségi kapitányát

Vágólapra másolva!
2017.06.15. 10:14
Menesztették Uli Stielikét, Dél-Korea labdarúgó-válogatottjának német szövetségi kapitányát.

A Koreai Labdarúgó-szövetség (KFA) csütörtöki közleménye szerint a technikai bizottság az edző meghallgatását követően hozta meg döntését. A szerződésbontásra közös megegyezéssel került sor, az indoklás szerint azért, mert az együttes az utóbbi időben nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt.

A dél-koreai válogatott szerdán 3–2-re kikapott Katarban, így két fordulóval a zárás előtt a második helyen áll az ázsiai selejtező A-csoportjában 13 ponttal, eggyel megelőzve a harmadik, már csak pótselejtezős Üzbegisztánt.

A 62 éves, játékosként világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes Stielike 2014 óta irányította a csapatot, mérlege 27 győzelem, öt döntetlen és hét vereség.

A döntés után a technikai bizottság vezetője, Li Jong Szu is felajánlotta a lemondását, mert – mint elmondta – három évvel ezelőtt ő javasolta a szerződtetését, most pedig vállalja a felelősséget.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik