Vb 2018: a brazilok „kínai” mesterhármassal nyertek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.24. 04:42
null
A Londonból 2015-ben Kínába szerződő Paulinho (középen) volt a brazilok hőse Montevideóban (Fotók: AFP)
Brazília 4–1-re győzött Uruguayban, ezzel hétpontosra növelte az előnyét a 2018-as labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezőzónájában. Argentína Lionel Messi tizenegyesgóljával legyőzte Chilét, ezzel feljött a harmadik helyre, amely már automatikus kvalifikációt jelent.

Uruguay abban a reményben fogadta Brazíliát, hogy egypontosra csökkentheti a hátrányát a zóna éllovasával szemben. Az egy esztendeje Brazíliában 2–2-es döntetlent játszó csapatok mostani meccsén Uruguay Edinson Cavani 40. válogatott góljával már a kilencedik percben vezetést szerzett.

A Fernando Muslera kapust és Luis Suárezt eltiltás miatt nélkülöző hazaiak vezetése tíz percig tartott, a korábban a Tottenhamben, most a kínai Kuangcsou Evergrandéban játszó Paulinho remek lövéssel talált a felső sarokba. Az első félidő kiegyenlített csatát hozott, a fordulás után azonban ismét megvillant Paulinho, aki az 52. percben fordított.

Uruguay mindent megtett az egyenlítésért, de hátul fellazult a védelme, amit Neymar, majd a mesterhármasig jutó Paulinho is kihasznált.

Brazília az Alisson – Dani Alves, Marquinhos, Marcelo, Miranda – Casemiro – Coutinho (Willian, 86.), Renato Augusto (Fernandinho, 81.), Paulinho, Neymar – Firmino (Diego Souza, 89.) felállásban játszott.

A Chile ellen a Romero – Mercado (Roncaglia, 77.), Otamendi, Rojo, Más (Musacchio, a szünetben) – Biglia, Mascherano – Messi, Agüero (Banega, 58.), Di María – Higuain összeállításban játszó argentin válogatott Lionel Messi tizenegyesgóljával győzött Buenos Airesben.

Az Ángel Di Maríával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntető azért is különösen fontos volt Messi számára, mert tavaly nyáron a Copa América döntőjében kihagyta a tizenegyesét, és Argentína elbukott Chile ellen.

A hazaiaknak több lehetőségük volt újabb gól megszerzésére, de a helyzetek kimaradtak, így az utolsó pillanatokig feszült maradt a mérkőzés – Chile Alexis Sánchez lécet eltaláló szabadrúgásával került a legközelebb az egyenlítéshez.

Messi ezúttal nem  hibázta el a Chile elleni tizenegyest
Messi ezúttal nem hibázta el a Chile elleni tizenegyest

Maradt az 1–0, Argentína Chile mellett a Paraguayban vereséget szenvedő Ecuadort is megelőzte, illetve egy pontra feljött Uruguayra a brazilok mögött összesűrűsödő mezőnyben, amelyből még Paraguay is joggal bízhat a kvalifikációban.

Venezuela kétgólos előnyt elherdálva ikszelt hazai pályán Peruval, s a pontvesztésével matematikailag is eldőlt, hogy egyenes ágon nem kerülhet ki az oroszországi tornára.

A dél-amerikai zónából az első négy kijut a világbajnokságra, az ötödik helyezett pedig az óceániai zóna első helyezettjével játszik interkontinentális pótselejtezőt.

A TALÁLKOZÓ ÖSSZEFOGLALÓJA


LABDARÚGÓ VB 2018
SELEJTEZŐ
DÉL-AMERIKAI ZÓNA, 13. FORDULÓ
Paraguay–Ecuador 2–1
(B. Valdez 12., J. Alonso 65., ill. Caicedo 70. – 11-esből)
Uruguay–Brazília 1–4 (Cavani 9. – 11-esből, ill. Paulinho 19., 52., 90., Neymar 74.)
Argentína–Chile 1–0 (Messi 16. – 11-esből)
Venezuela–Peru 2–2 (Villanueva 24., Otero 40., ill. Carrillo 46., Guerrero 64.)

KORÁBBAN
Kolumbia–Bolívia 1–0
(James Rodríguez 83.)

A DÉL-AMERIKAI ZÓNA ÁLLÁSA
1. Brazília 13 9 3 1 32–10 30
2. Uruguay 13 7 2 4 25–15 23
3. Argentína 13 6 4 3 15–12 22
4. Kolumbia 13 6 3 4 16–15 21
5. Ecuador 13 6 2 5 23–18 20
6. Chile 13 6 2 5 21–18 20
7. Paraguay 13 5 3 5 13–18 18
8. Peru 13 4 3 6 20–22 15
9. Bolívia 13 2 1 10 10–32 7
10. Venezuela 13 1 3 9 16–31 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik