Vb 2018: két dán játékos is visszavonult a válogatottságtól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 09:05
null
Kvist és Krohn-Dehli is elbúcsúzott a válogatottól (Fotó: AFP)
A horvátoktól tizenegyespárbajban elszenvedett nyolcaddöntős vereség után két dán labdarúgó is bejelentette, nem lép pályára többet a válogatottban.

William Kvist csupán 35 percet játszhatott a világbajnokságon, Peru ellen ugyanis egy ütközés során eltört két bordája, és megsérült a tüdeje. Akkor a dán sajtó azt írta, ez volt az utolsó fellépése a nemzeti csapatban, ő azonban rövid dániai lábadozás után visszatért, de sem a franciák elleni utolsó csoportmérkőzésen, sem Horvátország ellen nem lépett pályára.

„A 2018-as világbajnokság volt számomra az utolsó fellépés a válogatottban. Köszönöm a játékosoknak, edzőknek, menedzsereknek és a szurkolóknak a sok közös évet” – írta Facebook-oldalán az FC Köbenhavn játékosa, aki 81 válogatott mérkőzésén kétszer volt eredményes.

A dán DR Sportnak nyilatkozva Michael Krohn-Dehli is bejelentette, ez volt az utolsó mérkőzése. „Ez volt az utolsó mérkőzésem, azt már tudtam a világbajnokság előtt is, hogy itt fejezem be a válogatott pályafutásom” – mondta a Deportivo csatára, aki 58 fellépésén hatszor volt eredményes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik