Vb 2018: hosszabbított a horvát válogatott kapitánya

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.21. 18:57
Zlatko Dalic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kedden meghosszabbította szerződését.

A horvát szövetség (HNS) közleménye szerint az 51 éves edző új megállapodása 2020-ig, a következő Európa-bajnokság végéig szól.

Dalicot október 7-én, a finnek elleni 1–1-es döntetlen után ideiglenesen nevezte ki a horvát szövetség Ante Cacic helyére. A szakember nem könnyű helyzetben vállalta a feladatot, a selejtezők utolsó körében Ukrajnában kellett kiharcolni a pótselejtezőn való részvételt.

A küldetés sikerrel járt, csapata 2–0-ra nyert, a pótselejtezőn pedig már az első, zágrábi mérkőzésen eldöntötte a továbbjutást, miután 4–1-re legyőzte Görögországot. A 0–0-s végeredménnyel záruló vasárnapi, görögországi visszavágó után Davor Suker, a szövetség elnöke úgy fogalmazott, a helyzet egyértelmű, gyors egyeztetés szükséges csupán, és Dalic marad a kapitány.

Erre a megbeszélésre kedden került sor, és a felek valóban megállapodtak a folytatásról.

A korábbi középpályás az elmúlt három évben az egyesült arab emírségekbeli al-Ain csapatának edzője volt, amellyel tavaly az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjéig jutott.

A világbajnokság jövő pénteki, moszkvai sorsolását a horvátok a második kalapból várják.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik