Vb 2018: ha kijutnak, ha nem, a kínaiak özönleni fognak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.27. 12:58
Rekordszámú kínai szurkoló várható a 2018-as, oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, még akkor is, ha válogatottjuk nem jut ki a tornára.

Kína nemzeti csapata eddig csupán egy vb-n (2002) vett részt, s a mostani selejtezősorozatban sem áll túl jól, kicsi az esélye a kijutásra.

Ennek ellenére a Shankai nevű marketing- és rendezvényszervező cég vezetője, Feng Tao úgy véli, drukkerek tömegei utaznak jövőre Oroszországba.

„Biztosak vagyunk abban, hogy így lesz – mondta, miután cége szerződést kötött utazási csomagok értékesítésére. – A két ország nagyon közel van egymáshoz, Brazíliába 24-25 óra, a Dél-afrikai Köztársaságba pedig 14-15 óra volt az út, ezzel szemben Oroszországba mindössze hét óra alatt el lehet jutni."

Hozzátette: a két ország között történelmi kapcsolat is van, s mára már a kínai emberek életének is fontos része lett a labdarúgás. Az üzleti életben, a médiában és a szurkolók körében is nagy az érdeklődés a világbajnokság iránt – fogalmazott.

Bár a drukkerek létszáma várhatóan nem éri majd el a 2002-est, amikor mintegy 100 ezer ember utazott el Dél-Koreába, hogy a helyszínen szurkoljon a kínai válogatottnak, a Shankai mintegy 50 ezer utazási csomag értékesítésével számol. Amennyiben beigazolódik a prognózis, az rekord lesz egy olyan vb-n, amelyen nem szerepel a nemzeti együttes.

A kínaiak jelenleg az ötödik helyen állnak az ázsiai selejtező hatcsapatos A-csoportjában – az első kettő jut ki automatikusan a 2018-as tornára, a harmadik a rájátszásba kerül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik