Vb 2018: „Gera remek fickó, büszkék lehetnek rá a magyarok”

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2018.07.05. 12:27
null
Gera Zoltán és Danny Murphy három évig voltak csapattársak a Fulhamben (Fotó: Getty Images)
Noha az oroszországi világbajnokságon a sajtóközpontokban lépten-nyomon belebotlunk korábbi neves, jelenleg televíziós szakértőként dolgozó játékosokba, általában nem nyilatkoznak a mérkőzések előtt, hiszen bölcsességeiket az őket fizető csatornáknak tartogatják. A Liverpoollal többek között UEFA-kupát és FA-kupát nyerő Danny Murphy sem beszélt a Kolumbia elleni találkozóról, de a Nemzeti Sport kérésére mondott néhány szót Moszkvában a visszavonuló Gera Zoltánról, akivel három évig futballozott a Fulhamben.

„Zoltán kivételes személyiség. Csodálatos volt a Fulhamnél eltöltött időszaka, s nem csupán a pályán nyújtott teljesítménye miatt – mondta a Nemzeti Sportnak a korábbi kilencszeres angol válogatott középpályás, aki a torna idején a BBC-nek dolgozik. – Hamar felismertük, hogy tud futballozni, keményen dolgozott, mindkét lábával jól lőtt, a fejjátéka is kiváló volt, több poszton megállta a helyét. Mindemellett pozitív energiákat hozott a klubhoz, mindig mosolygott, boldog volt, és akkor sem csüggedt, ha éppen kikaptunk. Olyan időszakban érkezett, amikor nagy szükségünk volt egy ilyen labdarúgóra, a játéka miatt imádták a drukkerek, nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyit tett a csapatért. Remek fickó, csodás pályafutása volt, büszkék lehetnek rá a magyarok.”

Murphynek ezek után mennie kellett, de néhány lépés után hátrafordult: „És ne higgye, hogy csak udvariaskodtam!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik