Vb 2018: Falcao tényleg beszélt a peruiakkal, a FIFA vizsgálódik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.12. 16:14
null
Falcao (9) mindent megtett a vb-re való kijutásért (Fotó: AFP)
Radamel Falcao, a kolumbiai labdarúgó-válogatott játékosa elismerte, hogy valóban az eredményekről beszélgetett a perui futballistákkal a két együttes egymás elleni vb-selejtezőjén.

Amikor néhány perccel a lefújás előtt sejthető volt, hogy a vb-selejtezők dél-amerikai csoportjának utolsó körében Brazília legyőzi Chilét (az 57. perctől 2–0-ra vezettek a brazilok, a vége 3–0 lett) és Paraguay nem tudja megverni Venezuelát (a 84. percben szerzett góllal 1– volt a venezuelaiaknak), tudni lehetett azt is, hogy Kolumbia a negyedik helyével automatikusan vb-résztvevő lesz, míg Peru az ötödik pozíciója révén pótselejtezőt játszhat Új-Zélanddal. A Peru–Kolumbia csata ekkor 1–1-re állt.

Falcao úgy gondolhatta, ez az állapot mindkét csapatnak megfelelő, ezért – és szigorúan maradjunk a feltételezésnél – rá akarta beszélni az ellenfelet, hogy ne nagyon erőlködjenek. A Monaco klasszisának perui játékosokkal való megbeszélését a kamerák is rögzítették, Falcao azonban rutinosan eltakarta a száját, így nem lehetett leolvasni, mit mondott a rivális futballistáinak.

Amennyiben Peru nyert volna egy vagy két góllal, akkor egyből kijut a vb-re, míg Kolumbia pótselejtezőre kényszerül. Ha Kolumbia győzött volna, akkor ugyanúgy ünnepelheti a részvételt, míg Peru kiesik és Chile meccselhetett volna Új-Zélanddal. Az eredmény ismert: Peru láthatóan nem vitte túlzásba a támadásokat az utolsó percekben, de ugyanez elmondható volt Kolumbiáról is, így maradt az 1–1, vagyis ha Peru legyőzi az interkontinentális pótselejtezőn Új-Zélandot, 1982 után először biztosítja a helyét a világbajnokságon.

„Nyilvánvaló, hogy tudatában voltunk annak, miként alakul a többi mérkőzés. Tisztában voltunk az eredményekkel, és az említett helyzetben ezt tudatni akartuk” – mondta Falcao az ESPN-nek.

Renato Tapia, a peruiak játékosa a meccs után elmondta, hogy odament hozzájuk néhány kolumbiai, és „elmagyarázták a helyzetet”. „Úgy kezeltük, ahogy kezelni kellett.”

Az eset kapcsán az ESPN megkereste a nemzetközi szövetséget is, amelynek szóvivője a következőket mondta:

„A FIFA figyeli és kielemzi a játékvezetőktől és a versenybizottságoktól érkezett jelentéseket az összes általa szervezett mérkőzéssel kapcsolatban. A nagyobb figyelmet megkövetelő események a helyzetnek megfelelően lesznek kezelve.”

Falcao beszélgetése a peruiakkal…


…és az eredménye – avagy az utolsó néhány perc:

VB-SELEJTEZŐ
DÉL-AMERIKAI ZÓNA

18. FORDULÓ

Uruguay–Bolívia 4–2
(M. Cáceres 40., Cavani 42., L. Suárez 60., 76., ill. G. Silva 24. – öngól, Godín 79. – öngól)
Ecuador–Argentína 1–3 (R. Ibarra 1., ill. Messi 12., 20., 62.)
Brazília–Chile 3–0 (Paulinho 55., G. Jesus 57., 93.)
Paraguay–Venezuela 0–1 (Y. Herrera, 84.)
Peru–Kolumbia 1–1 (P. Guerrero 76., ill. J. Rodríguez 56.)

A DÉL-AMERIKAI ZÓNA VÉGEREDMÉNYE
A DÉL-AMERIKAI ZÓNA A DÉL-AMERIKAI ZÓNA VÉGEREDMÉNY
1. Brazília 18 12 5 1 41–11 30 41
2. Uruguay 18 9 4 5 32–20 21 31
3. Argentína1877419–163
28
4. Kolumbia 18 8 5 5 21–19 2 27
5. Peru 18 7 5 6 27–26 1 26
6. Chile 18 8 2 8 26–27 -1 26
7. Paraguay 18 7 3 8 19–25 -6 24
8. Ecuador 18 6 2 10 26–29 -3 20
9. Bolívia 18 4 2 11 16–38 -22 14
10. Venezuela 18 2 6 10 19–35 -16 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik