HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.07.13 11:00 Frissítve: 2018.07.13 13:48

Vb 2018: Együtt mindenre képes a válogatott – Gyurcsó

Horvátországban most minden a válogatott körül forog. A kivetítők előtt több ezren izgulják végig a nemzeti csapat meccseit, és az angolok elleni elődöntőt természetesen a Hajduk Split Szlovéniában edzőtáborozó labdarúgói sem hagyták ki.

HIRDETÉS

 

A Hajdukban szereplő válogatott szélsőnek van tippje a horvát siker okára (Fotó: AFP)

„Óriási volt az öröm a szerda esti meccsnézésénél – mondta Gyurcsó Ádám, a horvát együttes magyar szélsője. – Elképesztő, hogy a döntőig menetelt a válogatott, ugyanakkor egymás között többnyire csak a közös meccsnézéseknél kerül szóba a világbajnokság. A vébé kezdetén még Magyarországon voltam, ám a Dánia elleni nyolcaddöntőt már Horvátországban néztem végig, és akkor már kaptam némi ízelítőt a futballőrületből.”

„A nyilvános helyek többsége megtelt, aki nem jutott be a sörözőbe vagy az étterembe, az utcáról nézte végig a százhúsz percet, és igyekezett úgy helyezkedni, hogy lássa a tévét. A kivetítők elé sorra hozták a székeket, gondolom, azóta még nagyobb a láz az országban.”

„A válogatott titka? Minden csapatrészben találni kiemelkedő képességű játékost, de végső soron az egységben van az ereje: az egyenes kieséses szakaszban háromszor játszott százhúsz percet, kétszer kényszerült tizenegyespárbajra, de minden akadályt leküzdött. A torna előtt a keret erőssége alapján senki sem sorolta az esélyesek közé a csapatot, ám úgy tűnik, a labdarúgók együtt mindenre képesek” – fogalmazott Gyurcsó Ádám.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.07.23 20:28:23

Foci vb 2018 nemzetisport.hu

Igazán lírai: Wendell Lira majdnem öngyilkos lett, de a trófea megváltoztatta az életét, majd Oroszországban...

2018.07.17 16:53:30

Foci vb 2018 MAROSI GERGELY

A rugalmasság, a pragmatizmus és a reaktív futball nyert, az unalomba dermedő labdabirtoklás vesztett a vb-n.

2018.07.16 23:30:24

Foci vb 2018 VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. A kulijátékosoknak a perisici szintet kellene karcolgatniuk.

2018.07.16 23:28:31

Foci vb 2018 SZELI MÁTYÁS

ALAPVONAL. Ezért is írom le immáron sokadszorra, a most véget érő torna, a válogatott futball »állapota« újabb bizonyítéka annak, hogy minőségileg rosszat tesz a világbajnokságnak a négy vagy nyolc év múlva esedékes létszámemelés.

2018.07.16 10:56:29

Foci vb 2018 nemzetisport.hu

Maradona beindul, a japánok kitakarítanak, Anglia egyik továbbjutása pedig a végítélet jele.

HIRDETÉS
HIRDETÉS