Vb 2018: „Csak a győzelemre szabad gondolni”

Vágólapra másolva!
2017.03.22. 20:13
Az argentin labdarúgók továbbra sem osztották meg gondolataikat az újságírókkal a Chile elleni világbajnoki selejtezőről, az együttes szövetségi kapitánya, Edgardo Bauza viszont kijelentette: csak a győzelemre gondolhatnak.

„A rivalizálás Chilével mindig is megvolt, de ezen az összecsapáson ezzel nem szabad foglalkoznunk. Egy közvetlen ellenfelünk ellen nagyon fontos találkozó vár ránk, amelyen csak a győzelemre szabad gondolnunk, semmi másra” – mondta az 59 éves szakember, akinek a csütörtöki lesz a hetedik mérkőzése az argentin válogatott kispadján szövetségi kapitányként.„A rivalizálás Chilével mindig is megvolt, de ezen az összecsapáson ezzel nem szabad foglalkoznunk. Egy közvetlen ellenfelünk ellen nagyon fontos találkozó vár ránk, amelyen csak a győzelemre szabad gondolnunk, semmi másra” – mondta az 59 éves szakember, akinek a csütörtöki lesz a hetedik mérkőzése az argentin válogatott kispadján szövetségi kapitányként.

A tréner eddigi mérlege nem túl fényes: csapata hat összecsapáson kétszer nyert – Uruguay és Kolumbia ellen otthon –, kétszer játszott döntetlent – Venezuela és Peru vendégeként –, kétszer kapott ki. A Paraguay elleni hazai 0–1, valamint a braziloktól idegenben elszenvedett 3–0-s vereség egyaránt fájó volt számukra.

Az argentin válogatott 496 nap elteltével tér vissza a Buenos Aires-i Monumentalba, ahol 2015. november 14-én 1–1-es döntetlent játszott Brazíliával. Azóta más helyszíneken öt hazai találkozót vívott. Négyszer nyert – ezeken a mérkőzéseken 7–0 a gólkülönbsége –, és csak Paraguaytól kapott ki.

Az argentinok 12 fordulót követően csupán az ötödik helyen állnak a tízcsapatos dél-amerikai selejtezőben. A Copa América-győztes chileiek, illetve az ecuadoriak egy ponttal előzik meg őket, míg az első két helyen a brazilok és az uruguayiak állnak. Közvetlen vb-részvételt az első négy hely ér, az ötödik pótselejtezőt vív.

A chileiek elleni találkozó után öt nappal az argentinok La Pazba utaznak, ahol 2005 óta nem tudtak mérkőzést nyerni a bolíviaiak ellen.

Az argentin válogatott tagjai továbbra is tartják magukat korábbi elhatározásukhoz, és nem nyilatkoznak a sajtónak.

A válogatott futballisták november közepén, a kolumbiaiak elleni 3–0-s győzelmet követően döntötték el, hogy meghatározatlan ideig nem állnak a sajtó rendelkezésére, tiltakozásul amiatt, hogy az egyik argentin rádió marihuánafogyasztással vádolta meg Ezequiel Lavezzit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik